Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Veszélyben a középkori iszlám palota

2005. augusztus 22. 11:00

A Córdoba mellett található középkori iszlám központ, Medina Azahara valaha a legnagyobb tervezett városként lett ismert. Száz évvel romjainak megtalálása után a kilencven százalákban még feltáratlan várost az ingatlanberuházásoktól féltik a régészek.

<

Az iszlám ragyogó ékköve

A történészek szerint a Córdobától 5 kilométerre nyugatra fekvő eltemetett város Versailles középkori spanyol megfelelőjeként jellemezhető. `Ez volt Nyugat-Európa legnagyobb, szinte a semmiből felépített városa` - mondta el a New York Times interjújában Antonio Vallejo, az ásatás vezető régésze. Elmondása szerint a 280 hektáron elterülő város azért volt egyedülálló, mert míg a városok zöme az idők során fokozatosan nőtt nagyra, addig ezt egyszerre, egy terv alapján építették meg.

A terület történeti értéke azonban még nehezen felbecsülhető. A 10. században épült Medina Azahara, vagy más néven Madinat al-Zahra egy olyan iszlám világ  legmagasabb vívmányait képviselte a keresztény kontinensen, mely ekkor ért csúcsára. Az "Al Andalus-társadalom", mely az Ibériai félsziget arab nevét viselte, közel 800 évig élt a területen, amíg 1492-ben utolsó erődjük, Granada is a reconquista hódítói kezére került. A kutatók szerint Al Andalus, és fővárosa, Córdoba az akkor ismert világ kulturális központja és fellegvára volt - az amerikai María Rosa Menocal szerint mai fogalmaink szerint "bármi más úgy hasonlított Córdobához, mint ahogy ma egy mexikói falu hasonlít New Yorkhoz".

A város építését az iszlám világ igaz kalifája, III. Abdar-Rahmán rendelte el 936-ban, hogy azzal is a 929-ben megalapított kalifátus hatalmát szimbolizálja. A munkálatokhoz 940 körül láttak hozzá, és az építkezések 25 évig tartottak. 1010 körül a város lakóinak komoly fenyegetéssel kellett szembenézniük, mivel az Észak-Afrikából érkező berber iszlám hódítók szerint a város építői túl szabadon és liberálisan értelmezték a Koránt és a muszlim kultúrát, így azt el kell törölni a föld színéről. A hamarosan kitört nagy tűzvész elpusztította a várost, illetve ami megmaradt, azt vagy a következő évszázadok temették a föld alá, vagy az itt megtelepedő kultúrák használták fel. A város így nagyjából egy évezredre eltűnt a történelemből, főleg mivel a 15. századtól már saját nevét sem használták, onnantól kezdve nevezték 'Córdoba la Vieja'-nak, azaz Régi Córdobának.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Veszélyben a középkori iszlám palota

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra