Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Meghal Pethő Sándor

2004. szeptember 13. 12:06

Autóbalesetben életét veszti Pethő Sándor publicista, szerkesztő, történész, a Magyar Nemzet című napilap alapítója. Pethő 1885-ben született. Közel tíz évig főgimnáziumi történelemtanárként dolgozott Budapesten, közben az Élet című folyóiratot szerkesztette. 1919-től felhagyott a tanítással és újságírással, történelmi kutatásokkal foglalkozott. 1934-38 között a Magyarság című napilap főszerkesztői székében ült. 1938-ban Hegedűs Gyulával alapítója és főszerkesztője volt a Magyar Nemzet című napilapnak, amely jelentékeny szerepet játszott a hitleri fasizmus és a magyar szélsőjobboldali, nyilas mozgalmak elleni küzdelemben. A lap az ő vezetésével a német befolyással szembeforduló polgári orgánummá vált. 1940-ben lemondani kényszerült. Számos politikai tanulmánya jelent meg. 1991-ben emlékére az újságírók számára róla elnevezett díjat alapítottak.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Meghal Pethő Sándor

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra