Semmelweis Ignác
2005. augusztus 17. 10:00
<
Semmelweis Ignácot 1846-ban először ideiglenes, majd később végleges tanársegédnek nevezték ki a bécsi szülészeti klinikán, ahol szinte naponta szembesült a gyermekágyi lázban meghalt fiatal anyák tragédiáival. Az orvosnak feltűnt, hogy az otthon vagy bábaképző intézetekben szülő anyák közül sokkal kevesebben haltak meg így, mint a kórházakban, holott itt képzett és tudós professzorok, otthonukban pedig csak képzetlen szülésznők foglalkoztak velük. Közben váratlanul elhunyt a törvényszéki orvostan tanára, aki egy boncolás során megsértette a kezét. Semmelweis a boncolási jegyzőkönyvet olvasva döbbent rá, hogy a boncolási kép azonos a gyermekágyi lázban meghalt anyák leleteivel. Nem a vérmérgezés tényének felismerése volt a nagy teljesítmény, hanem annak megértése, hogy a boncnok kezén ott van a fertőző anyag, csak seb kell hozzá, hogy a vérpályába jusson, ami pedig minden szülő nő méhében megtalálható. Semmelweis volt az első, aki észrevette: a gyermekágyi láz nem önálló kór, hanem fertőzés következménye, és a fertőzést az orvos terjeszti. Ezért a hozzá beosztott orvosoknak azt javasolta, majd arra kényszerítette őket, hogy mielőtt a beteghez érnének, erős fertőtlenítő szerekkel - elsősorban klóros vízzel - mossanak kezet.
Felfedezését nagyon sokan elutasították, számos ellenséget szerzett magának azok között az orvosok között, akik büszkék voltak kezük "kórházi szagára" és mélységesen sértette őket a feltételezés, hogy ők okoznák a betegek halálát. Ahol azonban bevezették a fertőtlenítést, szinte teljesen megszűnt a gyermekágyi láz. Amikor aztán kitört az 1848-as forradalom, a bécsi orvosok a nemzeti érzésre apellálva megszabadultak kényelmetlen magyar kollégájuktól, akinek Pestre kellett költöznie. Távozásával megszűnt a kényelmetlen kézmosás, ezzel egyidejűleg újra rekordmagasságba szöktek a gyermekágyi lázzal összefüggő halálozások - ők azonban ezt nem bánták, mert megmaradt a büszkeségük.
Utolsó éveiben súlyos idegrendszeri tünetek léptek fel nála, majd 1865. augusztus 13-án egy bécsi ideggyógyintézetben halt meg csontvelőgyulladásból eredő szepszisben, vagyis abban a betegségben, amelynek kórtanát felfedezte. Nem érte már meg, hogy az antiszepszis elve előbb Londonban az elsőségét elismerő Lister, majd Pasteur révén Párizsban és a végén a maradi bécsi orvosok között is diadalmaskodjon.
Hamvait 1891-ben szállították haza Bécsből, s a Kerepesi úti temetőben helyezték el. Stróbl Alajos által készített szobrát 1906-ban állították fel az Erzsébet téren, a műemlék 1948 óta a Semmelweis (volt Rókus) kórház előtt áll. Halálának százéves évfordulójára állították helyre orvostörténeti múzeummá berendezett budai szülőházát, mely 1965 óta exhumált hamvait is őrzi. A magyar orvostudomány nemzetközi hírű, kiemelkedő alakjának nevét viseli e múzeum, s a budapesti orvostudományi egyetem is. Születésének évfordulóján évente Semmelweis-napi megemlékezéseket és ünnepségeket tartanak, melynek keretében elismerésben részesítik a szakma kiválóságait.
(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
