Kitálalt a varsói felkelés fényképésze

2005. augusztus 18. 12:24

A hétköznapok borzalmai

A felkelés kezdetekor, azaz 1944. augusztus elseje után Tomaszewski az Információs és Propaganda Osztály által a felkelés dokumentálására a városba jelölt két tucat fényképész között dolgozott. A fotós elbeszélése szerint a főbb irányelvei mindvégig ezek voltak: mindig maradj a frontvonalban, olyan gyorsan cseréld a filmet, ahogy csak lehet, és minden áron őrizd meg a negatívokat. A földalatti mozgalom ekkor több fotólabort is üzemeltetett, és Tomaszewski képeinek elhívásáért a Foto-Greger nevű helyen egy Waclawa nevű fotós volt a felelős. Minden kép - névvel és dátummal - azonnali közlésre a napilapokhoz és röpiratokhoz került.

Az ötévnyi brutális megszállás után a lengyeleknek szinte ünnep volt a lázadás kezdete. "Az első három napon csodálatos légkör uralkodott a városban". A "titkos földalatti állam" kulturális élete kivirágzott, az újságok és filmhíradók mind a felkelésről szóltak, koncerteket tartottak, és újra hallható volt a lengyel rádió. Ám augusztus hetedike után a német megkezdték különleges erőik mozgósítását, és hatalmas haderőt vontak össze a város határában.

Megkezdődtek a letartóztatások, a koncentrációs táborokba deportálások, és a kivégzések: egy hét alatt nagyjából 35000 civilt mészároltak le. "Az önkéntesek a németek ellen katonailag nem tudtak helytállni, de a lelkesedés, és helyismeret sokat segített a felkelés lángjának életben tartásában" - emlékszik Tomaszewski. Az emberi áldozatok száma azonban aránytalanul magas volt.

"Amikor a bombázás mindennapossá vált, a halálozási arány megugrott, és ahogy az élelem és víztartalékok elfogytak, az emberek teljesen kétségbeestek. A harcokon kívül a civilek fotózása is a feladatom volt, hogy mindenki lássa miként élik túl élelem, gyógyszerek, fegyverek és muníció nélkül ezeket az időket. Nehéz volt, mert miközben ők szenvedtek, én csak fotóztam őket, és írtam róluk. De sosem vontam kétségbe a fényképek fontosságát. Mikor bajba kerültem, vagy megsérültem, csak a kamera és a film miatt aggódtam." Tomaszewski folyamatosan dolgozott, gyakran kabátja alá rejtve 35 mm-es Dolina kameráját. "Nem volt katonai képzésünk, és a munka kiemelkedően veszélyes volt. Egyszer például egy német egységet akartam lefotózni, akik a várost lőtték. Sikerült is feljutnom egy velük szemben álló épület tetejére, a sapkámat feltettem a falra, ám ekkor azt darabokra robbantották."

előző oldal következő oldal 2 / 4

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?