Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kitálalt a varsói felkelés fényképésze

2005. augusztus 18. 12:24

"A kamerámat féltettem, mert a feladatom a varsói felkelés fényképezése volt" - mondja a Guardian riporterének Jerzy Tomaszewski.

<

Az ellenállás fotósai

Tomaszewski 16 évesen, 1940-ben csatlakozott a Honi Hadsereghez, ahol egy titkos kiképzés során tanították meg fényképezni. Ezután a Varsó közepén található - német megszálló erőket szolgáló - Foto-Rysben kezdett dolgozni. Nem véletlenül: a lengyeleknek ugyanis a német megszállás idején tilos volt saját fényképezőgépet tartani és fotót készíteni. "Maguk a németek azonban imádtak fotózni" - mondta a Guardiannek a Varsó újjáépített óvárosában élő 81 éves Tomaszewski, "így az itt dolgozó 20 lengyelnek végtelen sok munkát adott a német anyagok előhívása". Gyakran fotózták a különböző atrocitásokat: a zsidó gettókat, a letartóztatásokat, az akasztásokat és a kivégzéseket. "Amikor először szembesültünk e képekkel, az sokkolt mindenkit" - mondta Tomaszewski.

Az ellenállás hamar létrehozott egy titkos sejtet a Foto-Rysben is, amit a Tomaszewskit is irányító mérnök, Andrzej Honowski és társa Mieczyslaw Kucharski vezetett. Céljuk a legbotrányosabb képek másodpéldányainak elkészítése és megőrzése volt. A duplumokat később kicsempészték az országból a Londonban tartózkodó emigráns kormány számára. "Nagyon veszélyes munka volt, de fiatalok voltunk, és nem éreztük sem a veszélyt, sem a munka fontosságát".

1943-ban a nácik megszimatolták a Foto-Rysben végzett tevékenységet, és rajtaütöttek a másolókon. Tomaszewski és Kucharski már korábban fülest kapott, úgyhogy elmenekültek, ám Honowski nem volt ilyen szerencsés: letartóztatták, majd hamarosan kivégezték. Tomaszewski és Kucharski azonban nem adták fel, és hamarosan létesítettek egy új labort, ahol a különböző megszerzett dokumentumokat és fényképeket mikrofilmre rögzítettek, így azokat tollakban, borotvákban és cipőkben is könnyen kicsempészhették.

Ezt a tevékenységet 1944 januárjáig folytatták, amikor a Vörös Hadsereg közeledtére megváltozott a helyzet. A szovjet csapatok átlépték a korábbi lengyel-orosz határt, és július végére mindössze 12 kilométerre voltak Varsó központjától. Ekkorra a "felszabadítók" már jelezték, hogy a Honi Hadsereget a fasiszták csatlósaként kezelik, s a megszállt területekről több ezer lengyelt internáltak. Varsóban ekkor meglehetősen kevés esélyt adtak a felkelés sikerére, de a vezetés értékelése szerint a felkelés elmaradása esetén később könnyen kollaboránsnak nyilváníthatnak mindenkit. A harc elkezdésekor bízhattak a szövetségesek légisegélyében és a Vörös Hadsereg együttműködésében. Mindkettőben tévedtek.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Kitálalt a varsói felkelés fényképésze

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra