Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Trafalgart ünneplik a világ flottái

2005. június 24. 12:55

A flottaszemle - melyen a királynő is részt vesz majd - 1977 óta az első ilyen nagyszabású rendezvény lesz Európában.

<

Portsmouth kikötőjébe a napokban - világ minden pontjáról (akár Dél-Koreából is) - érkeznek meg a részvevő országokból a tengerészek (nagyjából 25000-en), illetve a Trafalgarnál vesztes Francia- és Spanyolország hajói is ott lesznek a rendezvényen. Az egyik legnagyobb résztvevő hadihajót is a franciák adják - a "Charles de Gaulle" nukleáris repülőgéphordozó-anyahajó vezeti az egyik résztvevő "csapat" seregét. A másik szenzáció a USS Saipan jelenléte lesz, mely jelenleg a világ egyik legnagyobb nukleáris repülőgép anyahajója.

A részvevők kék és piros színekben "csapnak össze" ebben a békés ütközetben, melynek során a résztvevők nem győzik hangsúlyozni, hogy Trafalgar emléke már csak egy történelmi mese, és nem jelenik meg a brit és francia flotta mai kapcsolatában (az eseményeknek persze a múlt heti EU-s különbségek kölcsönöznek pikantériát, melyet a nyugati sajtó több helyen modern Waterloo-ként emleget). A briteket vezető admirális szerint - aki egyébként a falklandi háborúban elvesztette hajóját - Nelson volt a legnagyszerűbb angol haditengerész: "Nelson az a tengerész-hős, akit mindenki ismer. Nem csak ebben az országban, hanem a világ minden pontján. Vezetői-, csapatösszetartó képességei, embersége, bátorsága hősiessége és megszállottsága ugyanolyan értékek ma is, mint 200 évvel ezelőtt".

A brit királynőt a három órán át tartó hivatalos seregszemlére elkíséri majd Edinburgh hercege is: a hajók négy vonalban sorakoznak fel előtte, és ez a sor nyolc kilométeren át tart majd. A flották "összecsapása" után hatalmas tűzijáték szórakoztatja majd a parton maradt nézőket. A trafalgari flottatalálkozó az egész éven át tartó "Tengeri ünnepségek" részeként valósul majd meg.

A csata napja azonban nem mostanra esik: október 21-én egy kevésbé nemzetközi, hanem inkább brit részvétellel tartott ünnepségre és flottaszemlére kerül majd sor. Ekkor tartják majd a központi megemlékezéseket is Nelson sírjánál, a Szent Pál Katedrálisban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Trafalgart ünneplik a világ flottái

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra