Választójogi reformtörekvések
2002. április 10. 02:27
A modern társadalmakban a választási rendszereknek két típusa alakult ki: előbb a jelöltek rivalizálásán alapuló többségi, majd a pártok mandátumokért folytatott versengésén alapuló arányos választási rendszerek jöttek létre.
<
A kontinentális Európában szinte mindenütt alkalmazott francia rendszerben a képviselők megválasztásához abszolút többséget követeltek. Ha a jelölt nem szerezte meg a szavazatok több mint felét, ami az első fordulóban csak ritkán volt lehetséges, második fordulót kellett tartani. Az angolszász választási rendszerben (amely változtatásokkal ugyan, de az angolul beszélő világ nagy részében ma is érvényben van) az a jelölt lesz képviselő, aki a választókerületben leadott szavazatok közül a legtöbbet kapja - itt tehát a relatív többség is elegendő.
A választójogi reformtörekvések középpontjába az arányosság kérdése került; valóságos politikai mozgalom indult az arányos választási rendszer bevezetéséért. Ennek alapgondolata és célja az volt, hogy a politika fő formálóivá váló pártok a leadott szavazatok arányában részesüljenek a képviselői mandátumokból.
Az arányos képviselet listás választással teremthető meg. A listás választókerületi rendszerben választókerületenként több mandátumot lehet szerezni, amelyek arányosan - a pártokra leadott szavazatok arányában - kerülnek elosztásra. A listás választásoknak két alaptípusa alakult ki: a kötött és a szabad listás változatok. Kötött lista esetében a választójogosult csak a listák között választhat, a listán nem módosíthat, a sorrendet nem befolyásolhatja. A szabad lista esetén a választópolgár az általa választott listán szereplő jelöltekre preferenciális szavazatot adhat, ezáltal módosíthatja a sorrendet. Az európai - jórészt arányos - választási rendszerekben a preferenciális szavazatok számos változata alakult ki. A kétféle lista között a lényegi különbség abban van, hogy a kötött listát a pártok kizárólagosan uralják, a szabad listán pedig a párt mögött megjelenik az egyéni is, de a pártok dominanciája itt is érvényesül.
A magyar választási rendszer fejlődése és a hatályos választójog
A választójog léte és értelme a népképviselet elvében gyökerezik. A modern értelemben vett választási rendszer a népképviselet elvével összefüggésben merült fel és alakult ki. Magyarországon a rendi képviselettel szemben az 1848. évi V.tc. teremtette meg a népképviselet elvén alapuló országgyűlés választásának lehetőségét. Ez a törvény - hasonlóan a kontinens többi országához -, nem adott általános választójogot, a nőkre, a vagyontalanokra nem terjesztette ki a választójogosultságot. Az 1874. évi XXXIII.tc. rendelkezései azt bizonyítják, hogy túl liberálisnak tartották a választójogosultságot meghatározó korábbi szabályokat. Ezért az új törvény, a bekövetkezett gazdasági változásokat is szem előtt tartva, szigorúbb feltételeket szabott a városi lakosság ingatlantulajdonával kapcsolatban, valamint kizárta a szavazásból az adóhátralékosokat.
A századfordulótól radikalizálódott az általános választójogért folyó küzdelem, nőtt a munkások szervezettsége, tömegsztrájkokat szerveztek, miközben a polgári ellenzék baloldali része a kormánnyal való kiegyezés békésebb eszközét látta célravezetőbbnek az általános választójog megvalósításáért. A készülő választójogi törvény azonban nem lazított a választójog korlátozottságán, így az 1913. évi XIV. tc. értelmében a lakosság 8,6%-a lett választójogosult, azonban az első világháború éveiben nem tartottak választást e törvény alapján. Hasonló sors érte az 1918 szeptemberében elfogadott újabb választójogi-reform-törvényt, amelyen átlépett a történelem.
1919-től rendeleti úton szabályozták a választójog feltételeit, ezek alapján a lakosság mintegy 40%-a lett választójogosult. 1925-ben fogadták el a következő választójogi törvényt, amely szerény mértékben alkalmazta a "jogkiterjesztés elengedhetetlen" követelményét, gondosan ügyelve - a miniszteri indoklás szóhasználatával - arra, hogy "a nemzet szempontjából annyira fontos társadalmi egyensúlyt biztosítsa". Az 1938. évi XIX. törvény alapján 1939-ben tartottak választást. A főként egyéni választókerületi, kisebb részben lajstromos választási rendszerben a korábbi törvény elvei változatlanul érvényesültek.
A második világháború után az 1945. évi VIII. törvény egy demokratikus többpárti parlament létrehozására lajstromos választási rendszert vezetett be. A kötött lajstromos rendszer arányos képviseletet teremtett, azonban két választás után (1945, 1947) a választási rendszer lényegi, strukturális változatlansága mellett alapvetően megváltozott a képviselet jellege. Formálissá váltak a plurális berendezkedéshez alkalmazható szabályok, amikor megszűnt a többpártrendszer, és az egyesült munkáspárton kívül nem működhetett más párt a politikai porondon. Az 1949-es országgyűlési választáson a pártok már nem külön-külön programmal indultak, hanem a Magyar Függetlenségi Népfrontban közös lajstrommal. Ekkor már nem volt rá lehetőség, hogy ellenzéki programmal a népfronttal szemben álló pártok lajstromot indítsanak. Kezdetben a személyek közötti választásra nem volt lehetőség a kötött listás választási rendszerben, ez az 1954. évi IX. törvény elfogadásával, az egyéni választókerületi rendszer bevezetésével történt meg. Az országgyűlési képviselők választásánál csak 1966-ban tértek át az egyéni kerületi rendszerre.
Az 1966. évi III. törvény és az azt kiegészítő, módosító 1970. évi III. törvény jelentősen átformálta a választási rendszert. Növelte az állampolgárok szerepét a jelöltállításban, inspirálta a többes jelöléseket, megváltoztatta a szavazás módját. Az 1983. évi III. törvény kötelezővé tette legalább két jelölt állítását minden választókerületben.
Az 1985-ös választások során, csaknem negyven év után, először jelentek meg politikai alternatívák a "nem hivatalos jelöltek" választási programjaiban. A parlamentbe került "független képviselők" és a visszahívással fenyegetett, egymás után lemondásra kényszerült képviselők helyére megválasztott ellenzéki képviselők átformálták az Országgyűlés korábbi arculatát.
A hatályos magyar választójog forrásai: az Alkotmány választójogot érintő rendelkezései (70., 71.§); a két választójogi törvény: az egyik az országgyűlési képviselők választásáról szóló - többször módosított - 1989. évi XXXIV. törvény, a másik a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról rendelkező 1990. évi LXIV. törvény, valamint az Alkotmánybíróság választójoggal kapcsolatos határozatai.
A parlamenti választásokról szóló 1989. évi XXXIV. törvény vegyes választókerületi rendszert alkalmaz:
A magyar választás kétszavazatos rendszerű: a választópolgár egyik szavazatával az egyéni választókerület képviselőjelöltjét támogatja, a másik szavazatával a területi pártlisták közül választhat. Az egyéni választókerületben a jelöléshez legalább 750 választópolgár ajánlása szükséges. Területi listát az a párt állíthat, amely az egyéni választókerületek egynegyedében, de legalább két egyéni választókerületben jelöltet állított. Az országos listaállításhoz legalább hét területi lista kell. A parlamentbe jutáshoz a pártlistákra leadott országosan összesített érvényes szavazatoknak 5 százalékát kell megszerezni.
1990-ben (március 25. és április 8.) - több mint negyven év óta az első szabad többpárti parlamenti választásokon - 30 párt indított jelöltet, 12 állított országos listát, és hat került be a parlamentbe
(zárójelben mandátumaik száma az Országgyűlés alakuló ülésén, 1990. május 2-án):
1994-ben (május 8. és május 29.) 15 párt állíthatott országos listát. A mandátumok aránya a parlamentben a következőképpen alakult a választások után (a parlament alakuló ülésén, 1994. június 28-án):
1998-ban, a harmadik szabad választásokon (május 10. és 24.) húsz párt indított egyéni jelöltet, 12 tudott országos listát állítani, és hat párt került be a parlamentbe (mandátumaik az Országgyűlés 1998. június 18-i alakuló ülésén):
A XX. század főbb választójogi reformjai
1900, Japán
1901, Kuba
1902, Ausztrália
1905, Magyarország
1906, Osztrák-Magyar Monarchia
1907, Svédország
1907-1919, Norvégia
1908, Törökország
1910, Dél-Afrika
1911, Portugália
1912, Argentína
1914, Magyarország
1916-1918, Kanada
1917, Oroszország
1917, Mexikó
1917, Hollandia
1918, Portugália
1918, Nagy-Britannia
1918, Magyarország
1918, Ausztria
1918, Oroszország
1918, Csehszlovákia
1918, Románia
1919, Hollandia
1919, Magyarország
1919, Lengyelország
1919, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság
1920, Kanada
1920, Németország
1920, Palesztina
1920, Egyesült Államok
1921, Svédország
1922, Magyarország
1923, Törökország
1924, Ausztrália
1925, Japán
1928, Nagy-Britannia
1928, Egyesült Államok
1931, Spanyolország
1933, Portugália
1934, Kuba, Törökország
1935, India
1936, Dél-Afrika
1936, Szovjetunió
1938, Magyarország
1941-1944, Svédország
1945, Indonézia
1945, Brazília
1945, Ausztria
1945-1946, Kelet-Európa
1945-1949, Argentína, Chile, Franciaország, Japán, Mexikó
1946, Portugália
1946-1956, Hollandia
1948, Nagy-Britannia
1948, Izrael
1951, Nigéria
1952, India
1953, Jugoszlávia
1954, Kína
1957-1964, Egyesült Államok
1958, Chile
1962, Ausztrália
1963-1966, Botswana
1968-1974, Portugália
1968-1981, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Costa Rica, Dánia, Egyesült Államok, Franciaország, Írország, Kanada, Kolumbia, Málta, Mexikó, Nigéria, Norvégia, NSZK, Portugália, Spanyolország
1970, Hollandia
1971, Svájc
1976, Spanyolország
1976, Kuba
1977, Brazília
1981, Irán
1982, Törökország
1988, Brazília
1993, Dél-Afrika
HVG - 1999/27. - 1999. július 10. - 54-55. oldal • Melléklet • kronológia
Támogasd a 
szerkesztőségét!
