Rákospalota strandfürdője és a pesti oldal egyetlen vízimalma
2005. március 24. 12:30 Lukácsi Attila
Budapesti peremkerületek rejtőzködő értékeiről szóló sorozatunk utolsó részében Rákospalotára látogatunk, ahol a Szilas-patak partján áll az egykori Liva-malom, a pesti oldal egyetlen ma még látható vízimalma. A kerületi kisiparosság emléke ma kísérteties hely, amely - térdig érő szemétben, roncs autó és tönkrement székek, ágyak társaságában - végképp nem fontos senkinek.
Rákospalotán, a Régi Fóti úttól nem messze (hivatalosan az Aporháza utca 90 989-es számú telken) áll a Liva-malom romja, a pesti oldal egyetlen ma még látható vízimalma. Az épület megannyi történeti tanulsággal szolgál, már csak ezért is megérdemelné, hogy felújítsák. |
A palotai uradalom 1770-ben tervezte egy vízimalom felépítését a Füzes-dűlőben, amely valaha egészen a jobbágyportákig kapaszkodott fel a patakparton. Ez még ugyanabban az évben meg is valósult. A vízimalom 15-20 méterre épült a mai medertől, mert akkor még ott párhuzamosan folyt egy másik patak, és a víz miután meghajtotta a malomkerekeket, onnan bukott vissza a Szilas-patakba. A felső patak mintegy 500 méterre eredt egy mostani kis tótól, ahol forrásokkal van tele a terület.
A malomtartási jogot Palota 1885-ben vásárolta meg a regálerendezés
keretében: a malom első bérlője Kozma Pál volt. Az épület 1890-ben leégett, de
sikerült helyrehozni. A Liva-család 1896-ban tűnt fel Palotán, és előbb bérbe
vette, majd megszerezte a vízimalmot Vida Józseftől, az akkori tulajdonostól.
A család kitűnő érzékkel, négy módon is felhasználta a patak vizét: fürdő,
halastó, vízimalom, illetve jégkocka formájában. A kis patak elsőként Palota
1898-ban létesített egyetlen strandfürdőjének 20 méteres medencéjét táplálta. A
vizet a strandról egy duzzasztótérbe vezették, ahol pontyokat tenyésztettek. A
duzzasztótérből kifolyó víz a malomkereket hajtotta meg. A víz negyedik
felhasználási módja talán a legizgalmasabb: télen a hátsó zsilipen keresztül
leengedték a vizet a malomlétrán, s miután megfagyott, kimentek jeget vágni,
amit aztán nyáron vendéglősöknek és henteseknek szállítottak.
A malom sorsát az államosítás pecsételte meg: 1952-ig még működött, de azután
lassú pusztulásnak indult. Az uszoda ekkor már nem üzemelt. Az öreg gépekre
szinte azonnal lecsaptak, az acél őrlőhengereket a Malomipari Tröszt foglalta
le, a turbinákat a szövetkezetesítés jegyében ócskavasként adták el.
A malom mellett álló lakóházban élt a tulajdonos egyik leszármazottja,
Liva Mária 1995-ig. Ekkor ismeretlenek felgyújtották a malom épületét, amely
teljesen leégett. Ami megmaradt még a berendezésből, a romok maguk alá temették.
A lakóházat teljesen kirabolták, elvitték a bútorokat is, valamint az archív
fotókat, melyek a malomról még a strandfürdő üzemelése idején készültek. Így ma
már kísérteties a hely, csak a falak állnak, különböző kétes elemek
találkozóinak helyt adva. A lakóház még ép, de térdig érő szemét övezi roncs
autótól a tönkrement székig és ágyig.
A rákospalotai Liva-malom csupán apró, bár sorsában tanulságosan tipikus példája a valamikor virágzó budapesti kisiparosság történetének. Ma már végképp nem fontos senkinek.