230 éve született Schelling, a klasszikus német filozófia képviselője
2005. január 27. 11:21
Friedrich Wilhelm Joseph Schelling Hegel tanítványa, Goethe és Fichte barátja volt. Ragyogó karriert futott be: a müncheni Képzőművészeti Akadémia főtitkára, a bajor Tudományos Akadémia elnöke, a tudományos gyűjtemények őre volt. Panteista gondolkodóként természetfilozófiája a reneszánsz misztikus tradícióját folytatta. Nézetei szerint a világ lényege egy szellemiség - az abszolútum -, amely kiindulva önmagából átalakul természetté, majd az emberen át újra visszatér önmagába. A természetfilozófiát tekintette a legfontosabbnak, társadalmi kérdésekkel nem foglalkozott. Később egyre közelebb került a romantikához és a valláshoz. Ötödik, utolsó korszakában azt vallotta, hogy az igazi filozófia már nem művészet-, hanem vallásfilozófia, a mitológia és a kinyilatkoztatás filozófiája. A racionalizmust teljesen elutasította, szerinte a világ irracionális: fölfogni csak a kinyilatkoztatás misztikus átélésével lehet. Jelentőségét csak a XX. század közepén ismerték fel az egzisztencialisták.
A természet és a szellem közt a művészetet látta közvetítőnek, amelyben az öntudatlan és a tudatos alkotás egyesül. Fichte ezzel nem értett egyet, s egyre inkább szembekerültek egymással. 1803-ban megnősült, s a würzburgi egyetemre ment. Itt azonosságfilozófiáját fejtette ki, e szerint minden létezőben az abszolútum nyilvánul meg, mint a szubjektív és objektív egysége. Ez szembeállította Hegellel, aki A szellem fenomenológiájában fogalmazta meg kifogásait a schellingi rendszerrel szemben. Ezután visszavonult a nyilvánosságtól s 1841-ig Münchenben élt, tanulmányt írt a halhatatlanságról, s Erlangenben előadásokat tartott. A Bajor Akadémia elnöke, a Képzőművészeti Akadémia főtitkára lett. Filozófiai vizsgálódások... című művében (1809) kifejtette: az emberi szabadság csak a jóra és rosszra való egyforma szabadság esetén valósul meg, amely a sötét ösztönök és a világos értelem két fő elvén alapul. Az ember az ösztönöket az értelem fölé helyezte - ez a bibliai bűnbeesés -, ezt Isten hatálytalanította, amikor Jézusként emberré lett. Schelling filozófiája itt vallási misztikába fordult. Kiadatlan művét, A világkorszakokat később rekonstruálták vázlatai alapján.
Schelling a világot irracionálisnak látta, azt fölfogni szerinte csak a kinyilatkoztatás misztikus átélésével lehet. 1841-ben Berlinben kapott katedrát, hallgatói közt ült Engels, Kierkegaard, Burckhardt és Bakunyin. Előadásai szerint a negatív filozófia az ész révén alakítja ki Isten ideáját, a pozitív pedig a posteriori következtet a világ létéből annak teremtőjére. Jelentőségét csak a XX. század közepén ismerték fel az egzisztencialisták.
(MTI)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
