Kézai Simon mester, vitatott krónikásunk

2004. november 28. 10:54 Megyesi Csaba

A Gesta Hunnorum et Hungarorum igen fontos történeti forrásunk, időrendben a második fennmaradt magyar történeti mű. Kézai Simon mester IV. László királynak ajánlott művét, saját vallomása szerint, olasz, francia és német krónikákból szedegette össze, de ezeknél sokkal szabadabban használta a magyar krónikákat. Elkészültét azért teszik 1282-85 közé, mert a hódtavi csata (1282) még megemlíttetik benne, az 1285. évi tatárbetörés azonban már nem.

A krónika maga négy főrészre oszlik: Előbeszéd-re; a négy könyvből álló Első könyv-re (a hunok történetei eredetüktől Attila haláláig és birodalmuk felbomlásáig); a Második könyv-re (a magyarok története bejövetelüktől 1282-ig); végezetül, pedig a Függelék-re. A műben a hunok történetét - hősi énekek anyagára, a már korábban elkészült ún. hun krónikára és külföldön szerzett ismeretekre támaszkodva - a vélt hun-magyar azonosság alapján történelmünk részévé formálta. Kézai hevesen megtámadta írásában Jordanest a magyarok eredetéről költött meséje miatt, ő maga pedig Scythia leírásában már a XIII. századbeli utazók elbeszéléseit is használta. Eléggé letisztult nézetei nem voltak, de érdeme, hogy történeteit jól szerkesztette, művészien kidolgozta.

Kézai egyetlen középkori kézirata sem maradt korunkra, a ma ismertek csak másolatok. Első ízben Kollár Ferenc Ádám, a bécsi császári könyvtár igazgatója értekezett róla, 1766-ban. Hozzá Zsámboki János történetírónk könyvtárával együtt jutott hártya-kódex formájában. Címét, Simonis de Keza Chronicum Hungaricum elegans opusculum, a zsámboki könyvtár 1636-ban elhunyt őre, Tengnagel adta. Ezen kívül a XVIII. században volt a krónikának egy hártyára írott kódexe, egyik példánya Kosa Jenő ferencrendi szerzetes birtokában, másik az Eszterházy család kismartoni könyvtárában. Mindkét példánynak csak másolata van ma már, az utóbbinak kettő: egyik Hevenesi Gábor másolata 1701-ből, a másik 1705-ből való, s a XIX. században a marosvásárhelyi Teleki könyvtárban őrizték. A krónika első két kiadása a Kosa-féle kódexből, Horányi Elek gondozásában, Bécsben jelent meg 1782-ben, illetve még ugyanazon évben Budán is. A harmadik, szövegében az előzőeknél jobb kiadást a Hevenesi által készített másolatból Podhadraczky József rendezte sajtó alá, 1833-ban Budán. 1849-ben, St. Gallenben Endlicher István László Monumentáiban is szerepelt Kézai krónikája. Magyar nyelven való első megjelentetője Szabó Károly volt, 1862-ben Pesten. Az ő fordításából úgy tűnik, hogy Kézai lényegében a magyarul érző olvasóknak írt.

Kézai Gestájának hamar nagy híre lett, főképpen, mert azt hitték, hogy minden krónikánk őse. Kikezdte a kritika is, főleg a huntörténet, a magyar hunhagyomány miatt. Domanovszky Sándor, krónikaszakértő és Kézai-ismerő állítása szerint: a hun história eredeti alakját nem Kézai tartotta fenn, s a krónikának Kézai előtt egy bővebb szövegezésének is lennie kellett. Kézai ezt megrövidítette, kivonatolta. Következtetése: az ősforrás közvetlenül Kézai kora előtt, V. István idejében zárult. Györffy György szerint a Kézai Gestát Ákos nembéli Ákos mester írta, aki pedig ekkor a királyi kancellárián volt. Otto Lorenz (1871), Madzsar Imre, majd Györffy György abból indult ki, hogy a hun-krónika írója közvetlenül ismerte Anyonymus Gesta Hungarorumát. Györffy következtetése: "a hun-magyar krónika nem más, mint egy elején és végén kibővített Gesta Hungarorum. Anonymusnak nincsen olyan Attilára vonatkozó mondata, amely a hun történetben fel ne volna lelhető. Kézai Gestája közvetlen kivonata az 1272 körül írt hun-magyar krónikának". Ugyanakkor a nemesi nemzetbe emelkedés kapuit más irányban keresték: Anonymus a nyugatellenes és a keleti elemeket látta szívesen a nemesi nemzetben, Kézai Simon a nyugati vendégek érdemeinél időzött.