A szó hagyományos értelmében vett hazafias, közéleti töltésű költészet talán utolsó, klasszikus képviselője volt Vas István, a magyarság, mint élmény korszerű megfogalmazója. Lipótvárosi polgárcsaládból származott, Kassák nemzetközi szemléletű körében lett költővé és baloldalivá, aki az 1950-es évek legnehezebb időszakában kilépett a pártból. Azt vallotta, hogy a függetlenséget a költő számára a biztos állás teremti meg, ezért kezdetben tisztviselő volt, később, nyugdíjba vonulásáig kiadói lektor. (Ebben Illyés Gyula példáját követte, akinek szintén mindig volt `polgári` foglalkozása.) Idős korában a magyar PEN Club elnöke volt, többszörös Kossuth-díjas, de az egyik utoljára kiosztott Baumgarten-díj, a Babits Mihály által fémjelzett irodalmi kitüntetés birtokosa is. Súlyos, zengzetes versei mellett igen nagy értékű műfordítói munkássága is. Egyik alkotója volt műfajában úttörő zenés játéknak, a Hubay Miklóssal és Ránki Györggyel írt "Egy szerelem három éjszakájá"-nak. 1956-tól kezdve dolgozott monumentális önéletrajzi regényén, amely befejezetlenül is az 1930 és 1951 közötti magyar polgári-értelmiségi-művészvilág monumentális körképévé kerekedett ("Elveszett otthonok", "A félbeszakadt nyomozás", "Miért vijjog a saskeselyű?"). Utolsó munkájában az Ó- és Újtestamentum világa felé fordult.