Németország ismét egységes államként tekinthetett a választások elé. Az alapkérdés az volt, hogy a már 8 éve kormányzó konzervatív-liberális koalíció folytatja-e sikeres országlását, vagy a szociáldemokraták kerekednek felül. `Sötét lónak` tekintették Kelet-Németországot: vajon a `szocialista kísérlet` után miként szavaz az ottani nép? A kormánykoalíció győzelmét valójában alig fenyegette veszély: a sikeres és gyors országegyesítés, a gazdasági eredmény a polgárok többségét e politika mellé állította, ráadásul a keleti országrészben mindennek, ami a szocializmussal összefüggött (így a szociáldemokráciának) igen csekély tábora maradt. A volt NSZK és NDK 48, illetve 12 millió választópolgára ezúttal még egymástól külön választott. (Így a volt NDK területén a kisebb pártoknak több esélyük volt a parlamentbe kerülés és 5%-os küszöbének eléréséhez.) Összesen 40 párt 3699 jelöltje közül lehetett választani. Az egységes Bundestagba a volt NDK területéről 144 képviselő került be, az NSZK-ból 512. A várakozásoknak megfelelően a konzervatív uniópártok (CDU, CSU) a szavazatok 44%-át, a szabaddemokraták (FDP) 11%-át szerezték meg. A nagy vesztes a szociáldemokrata párt lett, 33,7%-kal. Némi meglepetést keltett, hogy a Zöldek Nyugaton nem jutottak be a Parlamentbe. A németek a stabilitásra, a folyamatosságra, a szilárd pénzpolitikára, a piacgazdaságra szavaztak. A gazdaság mérvadó körei üdvözölték Kohl kancellár és a konzervatív-liberális koalíció győzelmét.