A gazdasági reform következményeként a nagyipari munkásság életszínvonalában létrejött stagnálás és a nyereségorientált rétegektől való elmaradás Magyarországon az ún. munkásellenzék létrejöttéhez vezetett. Ők az állami tulajdon monopóliumának feladását, az elosztó rendszerekben a munkásság érdekeinek háttérbe szorítását, a párt vezető szerepének csökkenését, a kispolgárosodás előretörését és a kispolgári ideológiák megerősödését és ennek tolerálását vetették a pártvezetés szemére. A kispolgárosodásnak ez a kritikája találkozott azzal a dogmatikus szemlélettel, amely az NDK-ban és Csehszlovákiában erősödött meg az 1968. évi csehszlovák bevonulás után, és amelyik a `prágai tavasz`-ban éppúgy, mint a magyar piacgazdasági törekvésekben, revizionizmust, a marxista-leninista politikától való eltérést lát. Ezek, moszkvai támogatással sorra-rendre bírálták a magyar politikai reform húzóerőit: a nyugati irányba nyitó külpolitikát, a piacgazdaság felé nyitó gazdaságpolitikát és a liberalizálódó kultúrpolitikát. Az MSZMP KB november 14-15-i ülésén, a hazai exporttermelésnek mintegy 60%-át termelő 50 nagyvállalatot ismét központi irányítás alá helyezték. A központi állami gazdaságirányítás erősítésére létrehozták az Állami Tervbizottságot, és állást foglaltak az iparban, valamint az építőiparban dolgozók fizetésemeléséről. A magyar reform külső bírálatának utolsó állomása volt Brezsnyev 1972. november 27-i váratlan magyarországi villámlátogatása. A máig pontosan nem ismert "akció" lefolyásáról a korabeli naplófeljegyzések rögzítik a kortörténeti informális híradásokat. Ezek szerint Brezsnyev a tököli orosz katonai reptéren váratlanul szállt le. Elindulása után az esti órákban értesítették Kádár Jánost Brezsnyev váratlan látogatásáról, és kérték: fáradjon Tökölre. Kádár ezt megtette, és állítólag sajnálkozását fejezte ki, hogy nem tudják méltóképpen fogadni az SZKP főtitkárát. A tárgyalásokon Brezsnyev listát nyújtott át Kádárnak, amelyen a magyar reform olyan vezető egyéniségeinek nevei szerepeltek, akiknek távozását a szovjet vezetés kéri az MSZMP-től. Kádár állítólag így szólt: egy név hiányzik a listáról, az enyém. Hosszú aláírássorozat indult meg, melynek eredményeként Kádár - átmenetileg - megvédte közvetlen munkatársait és a reformot. Mint az események mutatják: hamarosan, 1974-ben azonban a magyar reform mégis meghátrálásra kényszerült. Megkezdődik a magyar politika kényszerpályája, újabb huzavona indul a reform és a dogmatizmus erői, a nemzetközi politikában a "reális" szocializmus és a dogmatizmus csapatai között 1989-ig.