Az országgyűlés, kihasználva az udvar szorult helyzetét, kimondta a nemesi fölkelést, viszont ezért cserében kiharcolta a közigazgatásban a magyar nyelv használatának jogát. Ezután az országgyűlési és a magyar kancellári feliratokat latinul és magyarul készítették, a Helytartótanács pedig a hozzá magyar nyelven intézett megyei és törvényhatósági levelekre magyarul volt köteles válaszolni. A perekben az ítéleteket magyarul kellett kihirdetni. A magyar nyelv kiterjesztése ellenállásra talált a magyar koronához tartozó Horvátországban. Noha a rendek a horvátoknak felajánlották, hogy saját országukban a horvátot használják, ők ezt elvetették, és a szokásjogra hivatkozva mereven ragaszkodtak a semleges latin nyelv további használatához. A horvát tartományi gyűlés megtiltotta, hogy a latinon kívül bármely más nyelven hivatalos ügyeket intézzenek. A magyar rendek később viszont szerették volna kiterjeszteni Horvátországra is a magyar nyelvhasználatot. Az 1843-44. évi országgyűlésen sikerül a magyart államnyelvvé emelni, így elvben az állami (királyi) tisztviselőknek Horvátországban is meg kellett tanulniuk a magyar nyelvet, és be kellett vezetni a középiskolában kötelező nyelvként a magyart. A törvény végrehajtására nem került sor.