Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Magyar huszárok a Vatikánban

2004. október 4. 15:11

Négy hónap alatt a magyar huszárok kétszer is belovagolhattak a vatikáni Szent Péter térre: június 4-én a hagyományőrző egyesületek érkeztek lovaikkal Magyarországról a pápai általános audienciára, október 3-án pedig IV. Károly király (I. Károly osztrák császár) boldoggá avatási szertartásán lehettek jelen a magyar lovasok.

<

Négy hónapja a magyar Sándor-huszárok és az osztrák Esterházy-huszárok hat képviselője léptethetett be lovon a Szent Péter térre. A huszárok május elején indultak a magyar-osztrák határról: Németországon át Lyonba utaztak, hogy onnét már lóháton tegyék meg a Rómáig vezető csaknem másfél ezer kilométeres utat. Ezt járta be egykoron Hannibál, illetve később a 72 éves VII. Pius pápa is, miután Napóleon 1814-ben `visszaadta` a Lyonban tartott egyházfőt. A pápát akkor Nepomuki Horváth János kapitány vezetésével magyar huszárok kísérték Lyontól Rómáig, s a fázós egyházfőre huszármentét terítettek, amiről ma egy festmény is tanúskodik - VII. Pius pápa huszármentében - a vatikáni könyvtár folyosójának falán.


Most az utolsó magyar uralkodó boldoggá avatásának tiszteletére jöttek el tucatnyi magyar hagyományőrző lovas egyesület és klub, bandérium és ezred képviselői, s közülük kilencen - hét huszár és két, korabeli ruhába öltözött hölgy - lovagolhattak be az Angyalvártól a Szent Péter térre, történelmi és csapatzászlaikkal. Ezúttal kölcsön lovakon, póninál valamivel nagyobb, de azért elég kis méretű Bardigiano fajtájú négylábúakon. A huszárok közül négyen a királyi testőrség öltözetét viselték: rókaprémes díszítésű süveget és piros ruházatot, piros-ezüst sújtással. Ugyanakkor a zászlós menetben még tucatnyi huszár és népviseletbe öltözött hölgy vonult be a vatikáni bazilika elé.


A makrancos olasz lovak alaposan megizzasztották a hagyományőrző huszárokat, akiknek néhány napjuk volt csak arra, hogy megszokják a különben tenyésztésre tartott csődöröket. Még közvetlenül a menet indulása előtt is össze-összerúgtak a lovak, az egyik csődör különösen nyugtalan volt, nyugtatót kellett adni az állatnak, mert nem nagyon szokta a betonutat és a városi környezetet. Az olasz Bardigiano lovak robusztus felépítésűek, de kisméretű állatok: rendkívüli teherbírásuk, szívósságuk révén kiváló munkalovak, hegyi teherszállításra, fogatban hagyományosan használatosak a Párma környéki hegyekben, de egyes sportcélokra is kitűnőek. Kölcsönzésüket a vatikáni esemény alkalmából az olasz mezőgazdasági tárca támogatása tette lehetővé, míg a huszárok buszon, illetve autókon érkeztek Rómába.


A magyar lovasok vezetője, Abonyi Gábor - a hagyományőrző Sándor-huszárok ezredese - az MTI-nek elmondta, hogy a huszárok megbirkóztak az új lovak jelentette nehézségekkel, de azért a csődöröket gondozó olasz lovászok is segítettek a felvonulásban. Abonyi szerint természetes a lovak ijedtsége, hiszen tenyészállatokról van szó, amelyeknek szokatlan a városi közeg, az aszfalt és a beton: nemhogy egy autótól, de még a felfestett járdától is megriadhatnak. Emlékeztetett arra is, hogy a magyar lovasok és huszárok a régebbi időkben is hasonló, kisméretű hátasokon indultak csatába.


A magyar huszárok egyébként hatalmas sikert arattak a Vatikán előtt a turisták körében, számosan kérték őket arra, hogy közös fotót készíthessenek a díszegyenruhásokkal és lovaikkal (az ilyen fotózással egyébként a római turistanevezetességeknél jelentős pénzt keresnek a légiósnak vagy gladiátornak beöltözött "utcai művészek"). A magyar huszárral készült római fotó természetesen ingyen volt ezen a vasárnapon, s még a Szent Péter téren is, ahol az ázsiai turisták szinte sáskák módjára rajzották körül a baloldali szökőkútnál pihenő magyar huszárokat, hátat fordítva a boldoggá avatási szertartásnak.


(MTI Panoráma - Tamássy Sándor, Róma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Magyar huszárok a Vatikánban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. nyár: Hírhedt emberrablások

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra