Száz éve halt meg a New York-i Szabadság-szobor alkotója

2004. október 4. 13:50

1834. április 2-án született az elzászi Colmarban, egy jómódban élő német származású protestáns család gyermekeként. Édesapja korai halála után Párizsba költöztek, de gyakran hazalátogattak és elidőztek Colmarban, ahol szülőháza a család tulajdonában maradt. Bartholdi mindvégig tősgyökeres elzászinak vallotta magát.

Párizsban festészetet, építészetet és szobrászatot tanult, de érdeklődése egyre inkább a szobrászat felé fordult. A szoborformálás technikáját Jean-Francois Soitoux műtermében sajátította el. Az 1853-as párizsi kiállításon már önálló munkával, a - később bronzból kiöntött - Jó Szamaritánus szoborcsoporttal mutatkozott be, és két évvel később szülővárosa tőle rendelte meg a Napóleon tábornokának, Jean Rappnak emléket állító, akadémikus stílusban készült bronz lovasszobrot. Elsősorban elzászi megrendelések teljesítésével kezdődött meg igen termékeny, hazafias emlékműveket alkotó korszaka.

1855-ben későbbi művészi kifejezésmódját nagymértékben befolyásoló utazást tett, lelkes orientalisták társaságában nyolc hónapot töltött el Egyiptomban és Jemenben. Az ősi Egyiptomból fennmaradt gigantikus műemlékek lenyűgöző látványának hatására szeretett bele a monumentális szobrászatba. 1869-ben egy, az akkor elkészült Szuezi-csatorna bejáratához tervezett világítótorony tervével újra Egyiptomba utazott, hogy megrendelőt találjon a kezében fáklyát tartó, redőzött lepelbe burkolózó, monumentális emberalakot ábrázoló terv megvalósításához. (Elképzelése akkor és ott nem talált lelkes fogadtatásra.)

Az 1860-as évek hazafias emlékművek megformálásával teltek, majd következett az 1870-1871-es francia-porosz háború, amelyben tisztként Colmar védelmében harcolt. A szeretett Elzász porosz uralom alá kerülése miatt érzett fájdalmát a franciák poroszok elleni heroikus küzdelmének ábrázolásával enyhítette. E korszak legjelentősebb alkotása a belforti Oroszlán. A 110 cm magas és 220 cm hosszú, mészkőből faragott oroszlánalak egy sziklafal előtt állva sugározza az erőt és méltóságot, a legyőzhetetlenséget.

1871-ben újabb, pályáját meghatározó utazást tett, ezúttal az Egyesült Államokba, hogy támogatást és adományokat szerezzen az amerikai függetlenségi nyilatkozat aláírásának centenáriuma alkalmából a franciák ajándékaként a szabadság eszméjét kifejező emlékmű megvalósításához. A New York-i kikötőben felállított emlékműben, teljes nevén A Szabadság beragyogja a világot című, 46 méter magas nőalakot ábrázoló szoborban Bartholdinak a Szuezi-csatorna bejáratához megálmodott terve öltött testet. A nőalak arcát édesanyjáról mintázta meg. Az 1886-ban felavatott, New York és Amerika jelképévé vált emlékmű vas- és acélszerkezeti elemeit maga Gustav Eiffel tervezte. A felemelt fáklyát tartó, csillag alakú koszorút viselő szobor egyben kilátóként is szolgál.

Az amerikai pénzgyűjtő kampány során szerzett ismeretségek révén Bartholdi számos megrendelést kapott. Kiemelkedő műve az 1876-os philadelphiai világkiállításra készített szökőkút, amely a klasszikus és reneszánsz formák alkalmazásával igen elegánsan jelképezi a kapitalizmus fénykorát, a korszakot, amelyben készült. A szökőkutat a világkiállítás bezárása után az amerikai kormány megvásárolta és a Capitolium dombon levő botanikus kertben állították fel. A gázlámpákkal megvilágított Bartholdi-szökőkút, amely az akkor még újdonságnak számító gázvilágítás, az öntöttvas-technológia és a víz együttes alkalmazásával a modern várost szimbolizálta, az első kivilágított emlékművek egyikeként Washington egyik legnépszerűbb látványossága lett. A parkot, ahol áll, az alkotó iránti tiszteletből 1985-ben szintén Bartholdiról nevezték el.

Amerikai életrajzi adalék az is, hogy Bartholdi itt ismerkedett meg a szintén francia Jeanne-Emile Baheux-vel, akit 1876-ban feleségül vett. A Szabadság-szobor alkotója élete végéig igen aktív maradt. Részt vett a párizsi kiállításokon, elkészítette a gall Vercingetorix emlékművét (Clermont-Ferrand, 1871), Washington és Lafayette emlékművét (Párizs, 1892), több Lafayette-szobra áll Amerikában, az ő trombitás angyalai díszítik a bostoni Első Baptista Templom négy sarkát is. A szobrászat mellett még rajzolt, olajképeket és akvarelleket festett, fényképezett.

Hetvenéves korában tuberkulózisban halt meg. Colmari szülőháza 1922 óta múzeumként őrzi emlékét.

(MTI Panoráma - Bodor Aranka, Sajtóadatbank)