Johann Wolfgang Goethe

2009. március 23. 10:35

(1749-1832)

Johann Wolfgang Goethe német költő, író, a reneszánsz embereszmény egyik utolsó európai képviselője, a világirodalom egyik óriása, akihez maga a Weltliteratur kifejezés is köthető 1749. augusztus 28-án született.

Frankfurt am Mainban, gazdag patríciuscsaládban született, Lipcsében és Strassburgban tanult jogot. Irodalmi pályája rokokó versekkel indult, a szerelmet és a bort dicsérte. Strassburgban találkozott Herderrel, aki felhívta figyelmét a népköltészet, s Shakespeare jelentőségére. Vele "versengve" született meg Götz von Berlichingen című vadromantikus drámája, amely vaskos trágárságai miatt nagy vihart kavart, ám Goethét a Sturm und Drang irodalmi mozgalom egyik vezérévé tette.

1772-től a wetzlari birodalmi kamarai bíróságon dolgozott, itt ismerte meg egy per során a Faust Margitját ihlető gyermekgyilkos anyát. Wetzlari ismeretség volt Charlotte Buff is, aki iránti szerelme ihlette Az ifjú Werther keservei című szentimentális levélregényét. A kötet botrányos világsiker lett, hatására a szerelmes ifjak között megnőtt az öngyilkosságok száma.

1775-ben Károly Ágost új weimari herceg, egykori egyetemi társa meghívására a városban telepedett le, s hamarosan a kis állam nélkülözhetetlen miniszterévé emelkedett. Hajtotta a politikusi becsvágy, Weimart a polgári jólétet szolgáló mintaállammá kívánta fejleszteni. Ebben az időben kezdődött szenvedélyes szerelme a férjezett Charlotte von Steinnel, akiben méltó szellemi társra is lelt. 1786-ban Itáliába utazott, az út az antikvitás felfedezésének élményével ajándékozta meg. Ekkor születtek Iphigenia Taurisban és Torquato Tasso című drámái, valamint a Római elégiák.

Hazatérve élettársra lelt Christiane Vulpiusban, akitől több gyermeke is született. Korábbi hivatalait már nem vállalta, az udvari színház igazgatója volt. 1794-ben kezdődött termékenyítő, nagy barátsága Schillerrel, akivel lapot szerkesztett, balladákat és xéniákat (szatirikus epigrammákat) írt, s biztatására fejezte be fejlődésregényét, a Wilhelm Meister tanulóéveit. A világirodalom talán legnagyszerűbb párosa soha nem tegeződött össze, Herr Exzellenznek, illetve Herr Doctornak szólították egymást. Schiller 1805-ös halála után intellektuális magányát a jénai romantikus iskolához fűződő kapcsolata enyhítette, Vonzások és választások című regényének témaválasztásában is a romantikusoktól merített.

1818-tól nyarait Karlsbadban és Marienbadban töltötte, itt ismerkedett meg utolsó szerelmével, a 18 éves Ulrike von Levetzowval. Élete utolsó évtizedében megírta a Wilhelm Meister vándoréveit, 1830-ban pedig befejezte a monumentális Faustot, amelyet a rendkívüli intellektuális tartalom mellett formai sokféleség is jellemez.

Szépírói munkásságán túl természettudományos írásai is figyelemre méltóak: Színtanában foglalkozott színelmélettel, botanikai, biológiai ismereteit A növények alakváltozása és Az állatok alakváltozása című tankölteményeiben foglalta össze.

1832. március 22-én halt meg Weimbarban, utolsó szavai állítólag így hangzottak: "Több fényt". Halála után titkára, Eckermann Beszélgetések Goethével című könyvében adott képet az író napjairól, gondolatairól.