A Tanácsköztársaság bukását követően megkezdődött a kommunisták, szociáldemokraták és liberálisok üldözése. A jogrendet még látszólag sem vették tekintetbe a Nemzeti Hadsereghez tartozó tiszti különítmények. A Dunántúlon Horthy Miklós fővezér augusztus elején személyesen adott parancsot a `tisztogatásra`. A Prónay-, az Ostenburg-, a Madary- és más osztagok bevonultak a községekbe és a városokba. A helybéliek feljelentései alapján elfogták a tanácsállam tisztségviselőit, a munkásmozgalom résztvevőit vagy a zsidó vallású polgárokat, értelmiségieket, majd minden bírói ítélet nélkül felakasztották őket.
Budapesten 1920. február 17-én az Ostenburg-különítmény tagjai meggyilkolták Somogyi Bélát, a Népszava szerkesztőjét, aki leleplezte a lapjában a fehérterror borzalmait, és fiatal munkatársát, Bacsó Bélát. A fővárosban székelő központi kormányhatóságok a megtorlást jogi formulákba burkolták, hogy "még a látszata is elkerülhető legyen annak, hogy itt politikai üldözés folyik". Az 1919. augusztus 19-én kiadott 4038/1919. ME. és a 4039/1919. ME. sz. rendeletek alapján gyorsított bűnvádi eljárással ítélkező ötös tanácsokat hoztak létre. Ezek a tanácsállam politikai funkcionáriusait lázadás, a gazdasági tisztségviselőket rablás, pénzhamisítás, magánlaksértés, a Vörös Őrség tagjait személyes szabadság megsértése, a forradalmi törvényszékek tagjait gyilkosság vádjával, tehát közönséges bűncselekmények, és nem politikai deliktum címén ítélték el. Az ország történetében addig legnagyobb méretű üldözés zajlott le. 1919-1921 között - az eddig feltárt adatok szerint - több mint 73 ezer személy ellen indult eljárás, 15 ezer főt tartóztattak le, 7 ezret ítéltek el, és több százat kivégeztek.