Richard Strauss

2009. június 15. 03:21 MTI Panoráma - Fábri Ferenc, Sajtóadatbank

(1864-1949)

Strauss 1864. június 11-én született, kürtművész apja egy gazdag sörgyáros lányát vette el, így a családnak anyagi gondjai nem voltak. Már hatévesen komponált (a hangjegyeket ekkor még apja jegyezte le), tizenévesen már játszották műveit, a zenekarban ott fújta apja is. Az egyetemen néhány szemeszter filozófiát hallgatott, majd utazni kezdett, és 1885-ben Meiningenben karmesternek szerződtették.

Strauss első zenéi Mendelssohn, Brahms és Schumann hatását tükrözték, később Liszt és Berlioz szimfonikus költeményei és Wagner zenekari művei inspirálták. Művészetén nyomott hagyott Mahlerrel való megismerkedése, viszonyukat ugyanakkor beárnyékolta a feleségek egymás iránti utálata. Strauss első szimfonikus költeményét Liszt hatására, és a wagneri vezérmotívum technikáját alkalmazva írta 1886-ban itáliai utazásai nyomán. Ezt követte a Macbeth, a Don Juan, a Halál és megdicsőülés, a Till Eulenspiegel vidám csínyjei, a már említett Imígyen szóla Zaratusthra, a Don Quijote, a Hősi élet; művei a romantikus stílus végső határát súrolják. Érdekesség, hogy az első kereskedelmei forgalomba került CD-n, 1983-ban utolsó szimfonikus költeményét, az Alpesi szimfóniát Herbert von Karajan vezényelte a Berlini Filharmonikusok élén.

Első operája, az 1893-ban írott Guntram egyetlen érdeme, hogy női főszerepét a komponista menyasszonya, Pauline de Ahna, későbbi felesége énekelte. Annál nagyobb sikert aratott az Oscar Wilde nyomán íródott Salome, majd a Hugo von Hofmannstahl librettójára írt Elektra: ezekben már a romantikát meg nem tagadó, "modern" zeneszerzőként mutatkozott meg. Legnépszerűbb operája, A rózsalovag a wagneri harmóniavilág és a mozarti forma összefonódása. Ismert zenedrámája az Ariadné Naxosz szigetén, Az árnynélküli asszony, az Arabella, az Egyiptomi Heléna, A hallgatag asszony. Jelentősek dalai is, utolsó, egyben legismertebb vokális műve a Négy utolsó ének.

Strauss kiváló karnagy is volt, 1919-1924 között ő volt a bécsi Staatsoper főzeneigazgatója. 1933-35 között a birodalmi zenei kamara elnöke volt, ezt követően csak a zeneszerzésnek és a vezénylésnek élt Garmisch-Partenkirchenben (itt van ma a Strauss Intézet), 1949. szeptember 8-án bekövetkezett haláláig.

A nemzetiszocializmusban játszott szerepét sokan sokféleképpen értékelték. Arturo Toscanini például azt mondta, hogy a zeneszerző Strauss előtt megemelem kalapom, az ember előtt pedig visszateszem. Egy rosszmájú kritikus azt írta, hogy ha Richard, legyen Wagner, ha Strauss, akkor Johann.

Igor Stravinsky bombasztikusnak, sziruposnak, sőt egyenesen hánytatónak nevezte zenéjét, míg Pablo Casals úgy vélekedett, életművéből világosság, pontosság, rendkívüli művészet árad. Maga Strauss azt mondta: "Meglehet, nem vagyok első osztályú zeneszerző, de elsőrangú másodosztályú igen".