Értelmiség és kulturális elit a XVIII. századi Magyarországon
2003. július 30. 03:47 Kosáry Domokos
II. József és kora
Igen jelentős volt a felsőoktatás reformja. A volt jezsuita egyetemet, a bécsihez hasonlóan, fokozatosan korszerűsítették, államivá tették, majd 1777-ben áthelyezték az ország központjába, Pest-Budára. Az addig alárendelt helyzetű filozófiai kar tanszékeinek száma 4-ről 14-re nőtt, főleg természettudományi (így mezőgazdaság-tani) és történelmi tanszékekkel. Az 1769-ben felállított, új orvoskar már az első évtizedben 55 orvost, 24 sebészt és 43 gyógyszerészt képzett ki. Korábban az orvosok csak külföldi egyetemeken tanulhattak. A XVIII. században összesen mintegy 200 ilyen külföldön képzett orvosról tudunk - ez nem fedezte a hazai szükségletet. A sebészek, akik eddig a borbélyokkal együtt alkottak céheket, most kezdtek intézményes szakmai képzést kapni az orvoskaron. Ekkoriban (1784) indult meg az állatorvosok képzése is.
Fontos szükségletet elégített ki az 1763-1770 közt szervezett selmeci Bányászati Akadémia. Ez 1846-ig 3248 szakképzett - és 80%-ban nem nemesi származású - bányamérnököt nevelt, főleg Magyarország, de részben Ausztria és Csehország kincstári bányáinak. Ezt az akadémiát, főleg laboratóriumi, kísérleti oktató munkája miatt, 1794-ben Fourcroy francia kémikus már példaként emlegette a Comité du Salut Public előtt. A kormányzat eleinte együtt kezdte képeztetni a kamarai hivatalnokokat és a mérnököket a piaristák kezére bízott szempci kollégiumban (1763). E két funkció azonban hamarosan különvált. A mérnökök képzését az egyetem bölcsészeti karán 1777-ben felállított, "alkalmazott felsőbb matematikai" (mathesis sublimior adplicata) tanszék kapta feladatul. Ennek irányítása alá helyezte II. József az 1782-ben megalapított s híressé vált Mérnöki Intézetet (Institutum Geometricum). Ezentúl mérnöki gyakorlatot Magyarországon csak diplomával rendelkezők folytathattak.
A mezőgazdasági árutermelés egyre több mérnököt tett szükségessé abban az országban, amelyben az alapító rendelet szavai szerint "nagy vidékek kerültek víz alá és hevernek mocsár alatt", és ahol a közutak "majdnem mindenütt elhanyagoltak". Az intézet 1782-1850 közt 1275 jól képzett mérnöknek adott diplomát. A hivatalnokok szakképzését az 1776-ban felállított 5 királyi akadémia vette át. Ezek filozófiai, illetve jogi tagozatain a közigazgatás gyakorlati feladataihoz illően oktattak gazdasági, műszaki, államtani, pénzügytani, természetjogi stb. ismereteket.
Modernizálták az egyetem jogi karát is, amelynek 1780-ban 63 nemes és 27 nem nemes (részben katolikus egyházi) hallgatója volt. Az ügyvédi vizsgát már 1769-ben kötelezővé tették. Különös jelentősége volt II. József nevezetes 1785-i pátensének, amely az értelmiségi pályákat az emelkedni, tanulni vágyó parasztfiúk előtt is megnyitotta, bár ennek hatása, a plebejus értelmiségiek számának gyors növekedése, inkább csak pár év múlva vált érezhetővé. Ugyankkor II. József megpróbálkozott - sikertelenül - az ösztöndíjak és tandíjak egy olyan, új rendszerének bevezetésével is, amely arra irányult, hogy a szegény diákokat az egyházaktól átirányítsa az állami szolgálat felé.
A jozefinista egyházpolitika viszont valóban elősegítette a laicizálódást. Mindez nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az értelmiségiek száma nőjön, funkciójuk tovább specializálódjék, és hogy mind a korábbinál magasabb színvonalú szakmai képzést kapjanak. Alapvetően persze az új értelmiség kifejlődését, úgy tűnik, mégis inkább a gazdasági és társadalmi feltételek változása, főleg az áruforgalom növekedése segítette elő. Felvilágosodás kori irodalmi nyelvünk kutatója 250 egykorú író mintegy 600 művének elemzéséből megállapította, hogy Komárom városára, amely a Duna mint fő víziút mellett az agrárkivitel egyik fontos állomása volt, egymagában több szerző esett, mint az egész Nagyalföldre, a Duna-Tisza közén.
A két fő felvilágosult politikai tendencia kibontakozása azonban, egymás után azt is megkönnyítette, hogy az értelmiségiek, legalább részben, már ne szoruljanak az egyházak védő kereteire, gondolkozásmódjukban is emancipálódjanak a vallásos ortodoxia alól és szembenézzenek a feudális társadalom valódi problémáival. Ekkoriban már jó néhányan keresték kifelé útjukat a katolikus szerzetesrendekből is. Révai Miklós, a jeles nyelvtudós, a piarista renddel került konfliktusba. Martinovics Ignác és a költő Verseghy Ferenc a ferences, illetve a pálos rendből érkezett a jakobinus mozgalomhoz.
Tudjuk persze, hogy ily messzire sem a katolikus, sem a protestáns klérus többsége nem jutott, hanem egyházának és a fennálló rendszernek híve maradt. Azt is tudjuk, hogy meglehetősen szétszórt sorait e régi Magyarországon bizonyos hagyományos, illetve újabb, vallási, etnikai, nyelvi nemzeti különbségek is megosztották. Hozzátehetjük, hogy a feudális társadalomban, amely az értelmiségi munkát még mindig nem sokra becsülte, főleg a kisértelmiségiek, tanítók stb. többé-kevésbé nyomorúságos, függő helyzetben éltek. Hiba volna tehát az új értelmiség súlyát túlbecsülni és feltételezni, hogy 1790 körül valami önálló vagy éppen vezető szerepet játszhatott. Mégis mindennek ellenére tény, hogy a XVIII. század végére felbukkant, először a magyar történelemben, egy olyan, új típusú értelmiség, amely már képes volt ellátni minden, az új felvilágosult állam által igényelt funkciót és amely egyre kevésbé találta helyét a feudalizmus régi keretei közt. Létszámát, pontos statisztikai adatok híján, mindent összevéve megközelítőleg 20 ezerre becsülhetjük. E szám, bár kissé magasabb a korábbi becsléseknél, nem tűnik jelentősnek egy olyan országban, amelynek lakossága (Erdéllyel és Horvátországgal együtt) 1787-ben 9,2 millió volt, bár ebből nagy paraszttömegek mellett, a középső és felső rétegek, városlakók, polgárok, kiváltságosak, mindössze 11-12%-ot képviseltek. De a puszta számnál már ekkor is valamivel fontosabb volt a funció. A kiváltságosak konzervatív vagy éppen reakcionárius többsége persze továbbra is lenézte az értelmiséget. De bizonyos közeledés mégis megfigyelhető volt a nem nemes értelmiség élvonalbeli képviselői és a nemesség felvilágosult elemi közt.
Voltak szegény nemesi származású értelmiségiek, akik ugyancsak elégedetlenek voltak a hagyományos világgal. Azok pedig, akik a közép- és felső nemesség soraiban a felvilágosult nemesi tendenciát képviselték, támogatták azokat az értelmiségieket, akik segítségükre voltak programjuk megfogalmazásában és propagálásában. Az értelmiségiek nemcsak titkári stb. minőségben találkozhattak a birtokos nemesekkel, hanem a szabadkőműves páholyokban is. Ez volt az a szervezeti forma, amely a felvilágosodás különböző rangú híveit összefogta és alkalmat adott a teendők megvitatására. A mintegy 30 páholy közül, amely 1780 táján Magyarországon mintegy 8-900 taggal, köztük jelentős szereplőkkel működött, a pesti "Nagyszívűség" volt a legtekintélyesebb, a központi minta. Erről tudjuk, hogy tagjai közt nemesek mellett ügyvédek, orvosok, magasabb értelmiségiek is akadtak.
Fontos közvélemény-alakító szerepe volt a magyar nyelvű sajtónak is. Az első magyar újságnak 1781-ben 320 előfizetője volt, köztük 17 birtokos nemes és 93 értelmiségi. Egy évtized múlva már nemcsak a lapok, hanem előfizetőik száma is megnőtt és túlhaladta az ezret. Az egyik új lap szerkesztője, a kor legjobb politikai újságírója, Szatsvay Sándor, antifeudális nézeteit, amelyeket persze nyíltan ki nem fejthetett, szatirikus modorban úgy tudta képviselni, mintha az újságírókat, a feudális urakhoz hasonlóan, ő is lenézett vásári komédiásnak tekintené. Pedig közben a maradi, feudális urakat gúnyolta ki. Az utókornak nem nehéz kitalálnia, mit akart allegorikus meséivel vagy elíziumi párbeszédeivel mondani, így azzal, amelyben a francia és a magyar veréb társalogtak a forradalomról az 1789. augusztus 5-i számában, négy nappal azután, hogy az első hírt közölte a Bastille bevételéről.
Pest-Buda növekvő jelentősége is külön említést érdemel. A kormány ide, az ország központjába összpontosította az egyetemet és a legfőbb közigazgatási hatóságokat. Haladó szellemű tanárok, akiknek nemsokára szinte forradalmi híre kelt, orvosok, jogászok itt találkozhattak a felvilágosult nemesekkel, hivatalnokokkal egy olyan új típusú közönség sorain belül, amely itt, együtt majdnem 1500 főt képviselt. A feudalizmus korszerűsítésére irányuló két felvilágosult politikai tendencia után, ily körülmények között hamarosan megszületett a harmadik, antifeudális tendencia, amely a régi rendszernek már nem kijavítására, hanem felszámolására, felvilágosult polgári állam és társadalom létrehozására irányult. Ezt főleg az értelmiség leghaladóbb elemei képviselték, akikkel néhány progresszív nemes is együtt haladt.
Mivel azonban az értelmiség önálló erőt most sem képviselt, e harmadik tendencia hívei előbb a felvilágosult abszolutizmust támogatták saját, antifeudális céljaik érdekében. 1790-ben, II. József rendszerének bukása után, a retrográd nemesi tendencia ellen kellett védekezniük, amely minden közhivatalból ki akarta zárni a nem nemes származásúakat. A nem nemesek tiltakozása ekkor már röpiratokban is kifejeződött. Voltak, akik a védelmet a bécsi udvarnál vélték megtalálni. Az antifeudális tendencia legkitűnőbb képviselője, Hajnóczy József azonban, aki előzőleg ugyancsak a jozefin rendszer híve volt, a reakciós nemesek ellen a felvilágosult nemesekkel akart összefogni. Javaslataiban, amelyekkel 1790-1792 közt őket akarta a reformokra rábeszélni, már a magyar polgári nemzeti állam első, felvilágosult programváltozatát körvonalazta. 1792 után azonban, a kezdődő háború idején, a francia forradalom újabb szakasza elől ez a nemesség is mindinkább visszahátrált. Az a két új erő, amelynek támogatására az értelmiség eddig többé-kevésbé számíthatott, egymás után védelem nélkül hagyta őt. S a magyar jakobinus mozgalomnak, amelyben e radikalizálódó értelmiségiek önálló politikai szervezetet próbáltak létrehozni, 1795-ben el kellett buknia. Az értelmiség 1830 után, a nemesi liberális reformmozgalomban találhatott csak aztán új támogatóra és szövetségesre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
