Amikor másodszor veszett el Buda
2003. szeptember 1. 23:05 Hámori Péter
Négyszáz évvel ezelőtt, 1603 borongós, ködös őszén keresztény katonák gyülekeztek a budai Vár tövében. Rudolfnak, a `Római Szent Birodalom` uralkodójának, német-római császárnak és magyar királynak a parancsára arra készültek, hogy visszavegyék az ország egykori fővárosát a töröktől
Négyszáz évvel ezelőtt, 1603 borongós, ködös őszén keresztény katonák gyülekeztek a budai Vár tövében. Rudolfnak, a `Római Szent Birodalom` uralkodójának, német-római császárnak és magyar királynak a parancsára arra készültek, hogy visszavegyék az ország egykori fővárosát a töröktől.
Buda falain és tornyain 1541 óta lófarkas török lobogókat lengetett a szél. Visszafoglalását két ízben is megkísérelték, ám hiába: Brandenburgi Joachim őrgróf 1542. évi támadását a magyar történetíró, Istvánffy Miklós csak "szerencsétlen és gyalázatos hadjáratnak" nevezte. 1589-ben Mátyás főherceg és Pálffy Miklós már némi eredménnyel kecsegtetett, ám sikerrel mégsem jártak, az erősség török kézen maradt.
Buda megszállói tanultak az ostromokból: alaposan megerősítették a várat, amit féltő szeretettel csak "kizil elmaként", aranyalmaként emlegették. A szultán és udvara sokáig úgy gondolta, hogy az "aranyalma" megszerzése a hitetlenek feletti teljes győzelmet és földöntúli megbékélést fog hozni a birodalom számára. Azzal pedig az egyszerű katonák is tisztában lehettek, hogy Budán túl a Duna mentén a következő jelentős erőd csak Nándorfehérvárnál található: aki tehát birtokolja a magyar fővárost, az mondhatja a magáénak az attól délre elterülő vidékeket is.
szerkesztőségét!
