Sörrel leöblített őskori lakomák – gasztrokutatás a régészetben
2014. augusztus 28. 12:03 Berényi Marianna
Mi a helyzet Magyarországon?
Az új szemléletű kutatások Magyarországon is egyre több eredménnyel – és kevesebb hangzatos hipotézissel – járnak. Ugyanakkor a leletek arra is kiválóan alkalmasok lennének, hogy társadalomtörténeti szempontból érzékenyebb kiállítások szülessenek, amelyeken keresztül az eddiginél komplexebb képet kapjunk a Kárpát-medence egykori lakóiról.
Az ELTE Régészettudományi Intézete 1989 és 2008 között Polgár-Csőszhalmon egy olyan területet tárt fel, amely a Kr. e. 5000 és 4600 között volt lakott. A négyhektáros, körárokkal körülvett települési halomból (tell) és a hozzá csatlakozó egyrétegű településből olyan lelet-anyag került elő, amely az újkőkori lakosság mindennapjaira, ünnepeire világít rá. „A lelőhely kutatási eredményei ugyanakkor a korabeli Európa szélesebb kulturális összefüggésrendszerébe és az akkori sokrétű szociális viselkedésformák, köztük a rituális lakoma világába is betekintést engednek” – fogalmazott Raczky Pál Hétköznapok és ünnepek a neolitikumban. Lakoma Polgár-Csőszhalmon című írásában.
Az ásatások során bebizonyosodott, hogy a terület két nagy szerkezeti egységén belül eltérő térrendezési szabály uralkodott, és különböző koreográfia szerint zajlottak az események. Míg a tellen a vad-, addig a horizontális településen a háziasított állatok maradványai kerültek elő nagyobb számban, sőt az előbbi helyszínen négyzetméterenként 224-szer sűrűbb volt az állatcsontok maradványa. A kutatók ezt úgy értékelték, hogy a tellen alkalmanként megjelenő tömeg hatalmas mennyiségű húst fogyasztott el. Az is nyilvánvaló, hogy a lakoma résztvevői nem csupán az itt élőkből verbuválódtak, hanem egy-egy ilyen esemény több külső település, az egész régió lakosságának megjelenését, közös ünneplését jelentette.
A régészek számára nem csak az ünnepi, rituális cselekményekkel összefüggő táplálkozási szokások érdekesek. A háztartás-régészeti kutatások mellett a növény- és állatmaradványok, az emberi gyomor, fog, valamint ürülék reliktumainak többszintű vizsgálata is tágítja a létfenntartásról, a környezet hasznosításáról, így a mindennapi táplálkozásról alkotott fogalmainkat. Az ételmaradványok kutatásakor – legyen az állati vagy növényi – nagyon bonyolult módszerekre van szükség. Amint a lakomáknál láttuk, az archeozoológia által meghatározott állatcsontok aránya sorsdöntő lehet egy-egy kutatás során. Ugyanez a növénymaradványokról is elmondható.
„A régészeti feltárásokból származó növényi makrofossziliák (magvak és termések) vizsgálatával foglalkozó archaeobotanikának különösen akkor nő meg a jelentősége, ha az előkerült növények termesztésére semminemű vagy csak igen kevés régészeti, írásos és ikonográfiai anyag áll rendelkezésre. Különösen érvényes ez a Kárpát-medence prehisztorikus kultúráinak növénytermesztésére. Ugyanakkor az archaeobotanikus munkája már a mintavétel pillanatában elkezdődik. Ezt követi az iszapolás. A laboratóriumba került, a szennyeződésektől megtisztított magvakat és terméseket morfológiai bélyegeik alapján sztereo binokuláris mikroszkóp alatt határozzák meg. Az azonosításhoz határozókönyveket és cikkeket is felhasználnak, de eredményeiket minden esetben recens anyaggal vetik egybe” – fogalmazott Gyulai Ferenc, a Szent István Egyetem tanára, a hazai archeobotanika szaktekintélye.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
