A Tenkes kapitánya
2014. február 17. 12:50 Varga Nóra Borbála
Hogy kicsoda Eke Máté? Ezt igazán senki sem tudja. Az viszont kiderül, hogy bámulatosan tudja változtatni az alakját. Ha akarja, úgy néz ki, mint egy fürdőmester, vagy labanc közkatona, de akik igazán ismerni vélik, azok csak úgy emlegetik: A Tenkes kapitánya. Ebbéli funkciójában pedig inkább gyűjtőfogalom, egy eszme, mint hús-vér ember. Mesehős, hősszerelmes, európai „felmenőkkel”: magyar variánsa a Fekete Tulipánnak, a Vörös Pimpernelnek, aki borsot tör a gonoszok orra alá és megvédi a szegényeket. Ízig-vérig Hős, nagybetűs, és ne szégyelljük bevallani, filmbéli előképe a tanácsköztársaságos Bors Máténak (de ez már egy másik történet). Az első magyar kalandfilmsorozatot A Tenkes kapitánya címen 1963-ban forgatták Fejér Tamás rendezésében. A tizenhárom részes ifjúsági tévéfilmsorozat nyugati és keleti mintával egyaránt rendelkezett. Fejér azonban ennél is jobb, a szocialista ideológiába illeszkedő filmet akart készíteni. Egy korabeli interjúban azt nyilatkozta, nem csupán szórakoztatni, nevelni is szeretné a televízió nézőközönségét.
Fejér Tamás ekkor már gyakorlott filmes volt, ő rendezte többek között a Bogáncs (1958), a Szerelemcsütörtök (1959) és Az arc nélküli város (1960) című mozifilmeket, amelyekkel gyakran „politikai felhangú, a korabeli ideológiát is megidéző cselekményvezetéssel” szólt (a II. világháborúról és a rákövetkező időszakról). Fejért mindig érdekelte a társadalomábrázolás, állítása szerint „elítélte a hazug, lényeges társadalmi problémákat elkendőző, üzleties és művészietlen filmeket”. A társadalom valós bemutatását a Kádár-rendszerben viszont nem tehette szabadon, filmjei természetesen nem tartalmazhattak rendszerellenes mozzanatokat. Ez Magyarországon a szocializmus kellős közepén valóban nem volt túl egyszerű feladat, ugyanis a bizonyos három T között a határok nem voltak elég tiszták, sokszor nem lehetett tudni, mit támogatnak, mit tűrnek vagy tiltanak.
A Nyugatot megtestesítő labancok
A rendező nyilvánvalóan ügyelt erre, témái nem feszegettek a rendszer számára kínos kérdéseket; szereplői és történeteinek elbeszélésmódja tökéletesen illeszkedtek a szocialista miliőbe. Egyszerűen mesélt, népnevelői szándékát óvatosan érvényesítve, kívül hagyva a magyar valóság ábrázolását, és a jelenkorra vonatkozó társadalompolitikai jelentést. Fejér ekkor már maga mögött hagyta a szocialista realizmus sematikus stílusát, az európai modernista hatás azonban – amely ekkor már nálunk is virágzásnak indult, és jelentős filmeket eredményezett – nem jelent meg alkotásaiban; inkább műfaji-, mint szerzői filmes benyomás mutatkozik meg nála. A rendező korábbi filmjeiben is igyekezett az emberek megváltozott, a szocialista életkörülményeikbe való otthonos belehelyezkedését ábrázolni. Feltehetőleg a rendszer hatására közelebb került egy olyan filmművészeti irányzathoz, amelynek célja, hogy magát a filmet a közérthetőség útján a tömegek művészetévé emelje.
A televíziózás tömegessé válásának kezdetén ezt értelemszerűen egy tévéfilmsorozat elkészítésével volt célszerű megtenni. Az első magyar kalandfilmsorozat témáját a magyar történelem adta. A kuruc-labanc ellentét ideális alapanyagot nyújtott a szocialista filmgyártásnak, mivel a Rákóczi szabadságharc idején szintén a tőlünk nyugatra lévő, elnyomó labancok voltak negatív szerepben. Ez világosan párhuzamba vonható a ’64-es helyzettel, hiszen a szocializmusban is a kapitalista Nyugat testesítette meg a gonoszt. A Tenkes alaptörténetét tehát mosolyogva és büszkén mutathattuk akár a Szovjetuniónak is.
VARGA NÓRA BORBÁLA ÍRÁSÁNAK FOLYTATÁSA A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZIN TÉLI SZÁMÁBAN OLVASHATÓ
Támogasd a 
szerkesztőségét!
