Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
2014. március 3. 08:50
Che Guevara „a fegyveres harcok Andy Warholja, elvi társadalomjobbító, minden ideológiai alapról küzdő szélsőbalos terrorista ősatyja és vonatkoztatási pontja.” – Vágvölgyi B. András definíciója telitalálat. A Guevarával azonos évben született Warholhoz hasonlóan Che is előbb lett nyugati pop-ikon és csak utána „gyűrűzött be” a vasfüggöny mögé. Annak dacára, hogy – Warhollal szemben ellentétben – Ernesto Guevara de la Serna fanatikusan hirdette a nyugati civilizációt legyőzni akaró keleti tömb ideológiáját.
De tömegméretekben ható, szabadon terjedő példakép mégis a kapitalista világ fiataljainál lehetett. Hivatalos, állami szintre emelt Che-kultusz csak Kubában volt. A szovjet befolyási övezet többi országa (és Latin-Amerika kommunista pártjai) már politikusként töltött időszakában is, de szakadár gerillaharca és halála után végképp fenntartásokkal, alig leplezett ellenségességgel tekintettek rá. Ennek jó példája, hogy Guevara a halála előtt, Bolíviában írt naplójának és a havannai Trikontinentális Értekezlethez szóló – ugyancsak a bolíviai dzsungelben született – levelének kiadásáról a ’60-as évek végén a Moszkva-hű európai szocialista országokban (így Magyarországon) szó sem lehetett. Csak kis példányszámú, belső terjesztésű, lojális kádereknek szánt forráskiadványokban jelenhettek meg.
Ennek oka nyilvánvalóan az lehetett, hogy Che „a hatalomba azóta belepunnyadt latin-Sztálin (Fidel Castro) mellett a fiatal és szexi Latin-Trockijként hatott”. A dolog viszont nem volt annyira egyszerű, mint a két világháború közötti Szovjetunióban. Trockijt, mint világforradalmat hirdető doktriner, balos eretneket száműzték, imperialista ügynöknek nyilvánították és meggyilkolták. Az 1930-as évek kirakatpereiben ő volt a pártba beépült nyugati ügynökök démoni karmestere. Guevarával ezt a Sztálin bűneit feltáró XX. kongresszust követően, az enyhülés időszakában már nem lehetett eljátszani. A Che halála után a Szovjetunióban és Magyarországon közölt életrajzok, nekrológok összetett ideológiai bűvészmutatványra vállalkoztak.
A már halott (így vitába szállni nem tudó) Guevarát egyfelől a nemzetközi munkásmozgalom hősének és mártírjának nevezték. Másfelől hangsúlyozták kudarcát is, mondván, hogy módszere ideológiailag helytelen tévút. Guevara munkásságának lényegét pedig a „tiszteletteljes elhallgatás” atmoszférája uralta. Ám ennek a műfajnak voltak korlátai. Che halála után a nyugati értékek jegyében üzemelő amerikai filmipar is úgy érezte, reagálnia és reflektálnia kell a jóléti társadalmak új nemzedéke körében tomboló Guevara-rajongásra. 1969-ben készült a 20th Century Fox produkciójában Richard Fleischer filmje, a Che.
Amire a szocialista tábor nem csinált hasonló volumenű „ellenfilmet.” Ez nyilvánvalóan Moszkvában dőlt el. Nemcsak politikai, de technikai és anyagi síkon is, hisz az amerikai filmóriás ötmillió dolláros alkotásával szemben csak a szovjet mozgókép-ipar lett volna képes versenyre kelni. (Havannában természetesen rengeteg „kincstári” propagandaalkotás készült Guevara életéről, ám ezek az USA-blokád, Kuba elszigeteltsége, illetve a szovjet tömb ideológiai Che-embargója miatt a világra nem gyakoroltak jelentős hatást.)
PAPP LÁSZLÓ TAMÁS CIKKÉNEK FOLYTATÁSÁT KERESSE A MÚLT-KOR TÖRTÉNELMI MAGAZIN TÉLI SZÁMÁBAN
Támogasd a 
szerkesztőségét!
