Az 1941-es kőrösmezői deportálások
2012. szeptember 26. 12:29
A források hiánya
Majsai Tamás a kitoloncolásokról készült, mind a mai napig útmutató tanulmányában forráshiányra hivatkozva csupán a Hollós és Geyer által elmondottakat idézte. Randolph L. Braham a magyar holokauszt történetét feldolgozó monumentális, kétkötetes művében a Hollós által elmondottakat – forrásmegjelölés nélkül – kiegészítette a Lévainál olvasható Kiss–Martinidesz kitoloncolási tervvel.
A források teljes hiányára tekintettel nem meglepő, hogy Karsai László a 2001-ben megjelent könyvében a következőket írta: „A kormány ezt az akciót 1941 júniusában, júliusában és augusztusában nem tárgyalta meg. Hollós Ervin Ujszászy István feljegyzéseire hivatkozva állítja, hogy a magyar kormány megtárgyalta a kárpátaljai zsidók deportálását. Mivel ezt az állítást semmiféle eredeti dokumentum sem támasztja alá, tévesnek kell gondolnunk.”
Karsai valószínűleg ugyanezen ok miatt hagyta említés nélkül Lévai és Geyer korábbi tanulmányait is. Karsai megállapításából az derül ki, hogy nem ismerte az Ujszászy-féle iratot. Azóta azonban kiadták Ujszászynak az ÁVH fogságában írt feljegyzéseit, ami megerősíteni látszott azt a feltevést, miszerint a kitoloncolásokról magas kormányzati szinten született döntés. Ujszászy ugyanis a következőket vetette papírra 1948. augusztus 26-án: „1941 nyarán Kárpátalja hadműveleti területté vált. A vezérkar I. (hadműveleti) osztálya – László Dezső vezérőrnagy csoportfőnök utasítására – tervet dolgozott ki Kárpátaljának a »megbízhatatlan« elemektől való megtisztítására.
A tervet Sáska Elemér vezérkari ezredes (ekkor alezredes) készítette el. Werth Henrik vezérezredes (ekkor gyalogsági tábornok) a vezérkar főnöke a tervet magáévá tette. Végrehajtása érdekében a kormányhoz emlékiratot intézett, amit László Dezső vezérőrnagy állított össze. Bárdossy László miniszterelnök az emlékiratot elfogadta, Budapestre rendelte Kozma Miklóst, Kárpátalja kormányzóját, hogy a végrehajtás tervét vele és Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel átbeszélje. Werth, Kozma és Keresztes-Fischer a tárgyban azon megállapodásra jutottak, hogy Kárpátaljáról minden kétes állampolgárságú egyént kiutasítanak és a kelet-galíciai német szerveknek adnak át. […] 1941 júliusában egész Kárpátalján meglepetésszerű razziát tartott a csendőrség és a rendőrség.
Az eleve kiszemelt »kétes állampolgárságú« egyéneket összefogta, és Galícia területére dobta ki. Mint László Dezső vezérőrnagy később velem közölte, razziának mintegy 10.000 zsidó és »kétes« elem esett áldozatul. 1941 augusztus elején a Budapesten működő idegen katonai attasékat kísértem ki arcvonal megtekintése céljából az akkor Pervomajszkban tartózkodó magyar gyorshadtest parancsnoksághoz. […] Kiutazásunkkor pár órát Kamenyec-Podolszkijban töltöttünk, ott láttam drótok mögé bezárva a Kárpátaljáról elhurcolt szerencsétlenek egy csoportját. További sorsuk előttem ismeretlen, valószínűleg bekerültek a »Gestapó« halálőrlő mechanizmusába.”
Ormos Mária szerint szinte biztosra vehető, hogy Ujszászy nem emlékezetből írt, hanem bizonyos esetekben a kihallgatói rendelkezésére bocsátották a vezérkari főnökség 2. osztályának és az Államvédelmi Központ megmaradt iratanyagának egy részét. Mindenesetre az előkerült irat alapján megállapítható, hogy Hollós ferdít. A feljegyzésben nem esik szó sem egy Horthyhoz intézett emlékiratról, sem pedig arról, hogy László Dezső részt vett volna a miniszterek, valamint a Kozma és Werth közötti megbeszélésen.
A kárpátaljai levéltári iratokat rendkívül jól ismerő Ságvári Ágnes szerint a „kárpátaljai kormányzói biztos és a vezető katonai körök – feltehetően július első napjaiban – megtárgyalták a KEOKH ötletét”, amely alapján „a legfőbb hadvezetőség és a kárpátaljai kormányzói biztos – Magyarország kormányzójának és miniszterelnökének hallgatólagos hozzájárulásával – úgy döntött, hogy Kárpátaljáról minden kétes állampolgárságú egyént kiutasítanak és a kelet-galíciai német szerveknek adnak át”. Itt is jól látható, hogy miként keverednek a Braham- és Geyer-féle verziók, ám az olvasó erről mit sem tudhat, mert a szerző egyetlen forrást sem jelölt meg állításai alátámasztására.
A ‘41-es deportálási döntés utáni nyomozásban 2000 a fordulat éve. Ekkor jelent meg ugyanis Ormos Mária monográfiája a kárpátaljai területek kormányzói biztosáról, Kozma Miklósról. Ormos a Magyar Országos Levéltárban elfekvő Kozma-iratok alapján megpróbálta rekonstruálni a kormányzói biztos deportálásokban betöltött szerepét. Ormos szerint Kozma 1941. június 7-én levelet írt Bárdossynak, amely a „nem-kívánatos kárpátaljai elemek elűzéséről” szólt. Ez a levél azonban, melyre Karsai László hívta fel Ormos Mária figyelmét, s amelyből idézni szeretett volna – mint Ormos sajnálkozva megjegyezte –, nem volt fellelhető a levéltárban.
A következő dokumentum Kozma június 16-ai kézzel írt feljegyzése, amely a „Min. tanács” (minisztertanács) címet viseli és a kormány június 17-i ülésére készült. Az első pontban (Általános helyzet) az ötödik „e” betűvel jelzett ügyként a „zsidó” és – Ormos szerint – egy olvashatatlan szó áll. Az ehhez az irathoz csatolt másik, gépelt feljegyzésben Kozma a miniszterelnökkel június 14-én megbeszélendő ügyeket sorolta fel.
Ezen irat második pontjában a „pénzszükséglet esetleges helyi evakuálások esetén” szavak állnak. Ormos összekapcsolva a két bejegyzést azt állapította meg, hogy „mivel másfajta »evakuálás«, mint a »hontalan« zsidóké és más hontalanoké nem jött számításba, logikus a következtetés, hogy Kozma és Bárdossy között ekkor már csak a pénzszükséglet kérdése volt nyitott”. Mindezek alapján Ormos azt feltételezte (s ebben nyomatékosan szerepet játszott a június 7-i „elkeveredett” levél), hogy június 17-én a minisztertanács elé került a „hontalanok evakuálása”.
Gellért Ádám és Gellért János tanulmányának folytatása a Betekintő legújabb számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
