Gáztámadás áldozata lehetett a szír várost védő római egység
2011. március 9. 14:09
Már az ókorban is elterjedt volt a vegyi anyagok bevetése, de róluk csak elenyésző számban maradtak fenn régészeti emlékek. Egy a 3. századi római-perzsa konfliktus során alkalmazott gáztámadás lehet a legkorábbi olyan eset, amelyről bizonyítékok állnak rendelkezésre.
Közel kétezer évvel ezelőtt tizenkilenc római katona a szíriai Dura-Európosz városát készült volna megvédeni, de legnagyobb meglepetésükre nem a perzsák, hanem egy fekete füst állta útjukat. A katonák fegyvere hatástalannak bizonyult a láthatatlan ellenséggel szemben, a római harcosok szinte azonnal megfulladtak. Mellettük egy perzsa katona is szörnyet halt – valószínűleg ő volt az, aki a mérges gáz „csapját” megnyitotta.
Ezek a katonák voltak az első áldozatai az első olyan vegyi támadásnak, amelyről régészeti emlékek is fennmaradtak. Annak ellenére, hogy kevés fizikai bizonyíték, s csak néhány régészeti feljegyzés áll rendelkezésünkre a harmincas években folyó ásatásokról, az American Journal of Archaeology januári számában közölt tanulmány azt valószínűsíti, hogy a katonák nem kardtól haltak meg, mint ahogyan azt korábban feltételezték, hanem elgázosították őket.
A perzsa Szászánida Birodalom a 250-es években vetette ki hálóját a Római Birodalom fennhatósága alatt álló Dura városára, ahol egy több méter széles fallal megerősített katonai bázis állt. A perzsák az építmény alatt fúrtak volna alagutat, hogy a falak leomlása után könnyedén megrohamozhassák a várost; Durától negyven méterre kezdtek ásni, de közben a rómaiak is megépítették a maguk ellenalagútját.
Ezt a földalatti macska-egér harcot először egy francia régész, Robert du Mesnil du Buisson modellezte le, aki a húszas-harmincas években végzett ásatásokat a helyszínen, s ő volt az, aki megtalálta a tizenkilenc római és a perzsa katona földi maradványát. A régész szerint valódi kézitusa bontakozott ki a két hadsereg között; a perzsák visszaverték a rómaiak támadását, majd felgyújtották a csatornát. Itt kátrányszerű anyagokat is találtak, amitől a tűz gyorsabb terjedését és magasabb hőfokát várták.
Simon James régész azonban elégtelennek találta a du Mesnil-féle magyarázatot, ezért megpróbálta rekonstruálni a római katonák számára végzetesnek bizonyuló napot. Amikor James elképzelte, hogyan taposták egymást össze a rómaiak, egyik kollégája a füstről szóló leírásra hívta fel a figyelmet. A vegyi hadviselés Dura ostromakor ugyanis már meglehetősen elterjedt volt akkoriban – mondta el Adrienne Mayor, a Stanford történésze. „Nagyon sok vegyi támadás zajlott ebben az időben. Kevés ember van tisztában vele, hogy ezekkel hány és hány forrás foglalkozik” – tette hozzá.
A petrolkémiai tüzek használata gyakori volt a Közel-Keleten, mivel a hadviselő felek könnyedén jutottak gyúlékony naftához és kátrányhoz. A legkorábbi példa i.e. 189-ből származik, amikor a görögök csirketollakat égettek, s hozzá fújtatókat használtak, amellyel a rómaiak alagútját gázosították el – ezért „könnyen elképzelhető”, hogy Duránál is valami ilyen jellegű támadás történt – így Mayor. Amint a perzsák észlelték a rómaiak közeledését, csapdát állítottak: tüzet gyújtottak a saját alagútjukban, majd ként és kátrányt irányítottak feléjük. Ez a rómaiak gyomrába már kénsavként került be, amitől azonnal meghaltak, de az ott maradt perzsa harcos is életét vesztette. Látva társaik vergődését, a várakozó rómaiak visszafordultak, s mire az alagút kitisztult, a perzsák könnyedén lerombolhatták az ellenfél által épített rejtett útvonalat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
