Műkincsvita: az ókor mindenkié!
2008. március 20. 12:00
Az elmúlt években új tendencia kezdődött a múzeumok világában. Az ősi kultúrákkal rendelkező országok, mint Olaszország vagy Görögország, egyre másra követelik vissza a területükről kivitt kincseket.
Nemzeti identitást erősíthetnek
Két évvel ezelőtt Francesco Rutelli, újonnan kinevezett olasz kulturális miniszter kampányt indított az Egyesült Államok múzeumaiban őrzött ókori tárgyak visszaszerzéséért, amelyeket szerinte Olaszországból loptak el, illetve csempésztek ki. A múzeumok tiltakoztak, tagadtak, majd tárgyalni kezdtek, végül megegyezésre jutottak. A kaliforniai Getty Villa, az ókori görögök, etruszkok és rómaiak múzeuma, beleegyezett, hogy rövid időn belül visszaad 39 tárgyat, és 2010-ig haladékot kapott egy i.e. 5. századi istennő visszaszolgáltatására.
A hazatért kratér |
Az elmúlt évek visszaadási akciói csak egy részét képezik a múltról folytatott világméretű vitának. A régészek véleménye szerint az ókori műkincsek piaca csak tovább ösztönzi a régészeti lelőhelyek fosztogatóit. A múzeumlátogatók pedig a lehető legtöbbet szeretnék látni az emberiség múltjából. Ilyen körülmények között lehetséges egyáltalán egyensúlyt teremteni a történelem védelme és feltárása, valamint megőrzése és bemutatása között?
De nem csak Olaszországnak vannak követelései. Egyiptom vissza akarja kapni a berlini Egyiptomi Múzeumból Nofertiti mellszobrát, Peru a Yale-lel vitázott a Machu Picchuból származó inka kincsek ügyében. Kína pedig arra kéri az Egyesült Allamokat, hogy tiltsa be a kínai őskortól a Csing-dinasztia végéig (1911) terjedő korszakból származó tárgyak importját.
Ebben a légkörben jogosan merül fel a múlt birtoklásának kérdése. Az ún. "ősi nemzetek", mint pl. Olaszország, Görögország, Egyiptom, Törökország és Kína, az ókori civilizációk otthonai, nemzeti tulajdonként tekintenek az ókori leletekre, amelyek fontos szerepet játszanak a nemzeti identitás megszilárdításában. Ez részben így is van. A probléma csupán az, hogy ez a felfogás összeegyeztethető-e azzal a nem kevésbé ésszerű elképzeléssel, hogy az ókori civilizációk alkotásai az egész emberiség örökségét jelentik.