Helyi divattal igazolják a Seuso-kincsek eredetét
2008. március 13. 11:00
Minden jel, akár régészeti, akár természettudományos nemhogy nem tagadja, hanem egyértelműen bizonyítja, hogy az úgynevezett Seuso-kincs 14 darabja Polgárdiból származik.
<
Akár haza is térhetne
`Ahhoz, hogy Magyarország perelhessen, az a kis plusz kellene, amely régóta várat magára, nevezetesen, hogy előálljon valaki egy olyan tárggyal, amelyről hitelt érdemlően bizonyítható, hogy a Seuso-kincshez tartozik, s biztosan Magyarországhoz kötődik` - hangsúlyozta a tudós. Ismertetése szerint 2007-re tervezték azt a Seuso-kincsnek szentelt konferenciát, amely végül elmaradt. E tanácskozás helyett hívta meg a Londoni Régészeti Társaság, a 300 éves Society of Antiquaries of London Visy Zsoltot, a szervezet egyetlen magyar tagját, hogy előadás keretében foglalja össze a Seuso-kincs eredetével kapcsolatos információkat.Mint Visy Zsolt megjegyezte, az előadást lord Renfrew, a tekintélyes angol régész kezdeményezte, aki az angol kormány mellett működő, s az illegális műkincs-kereskedelemmel foglalkozó háromfős tanácsadó testület tagja. Szerinte az előadásban szereplő legtöbb adat nem új, ezek az elmúlt 10-15 év publikációiból ismertek, ám csak nehezen hozzáférhetőek, mivel ezek egy része magyar nyelven jelent meg. Emellett Londonban ismertette a még publikálatlan tanulmányokat amelyek a tavalyi Seuso-konferenciára készültek.
Visy Zsolt azt is elmondta, hogy az előadást követő beszélgetés során a résztvevők annak a véleménynek adtak hangot, amely szerint a Seuso-kincs nagy valószínűséggel Magyarország területéről került ki. "Egyébként nem tizennégy tárgyról van szó, hanem valószínűleg 248-ról" - mutatott rá a régészprofesszor, aki - számba véve az összes forrást - arra a következtetésre jutott, hogy a kincshez további tárgyak tartoznak. A bizonyításra kitérve, Visy Zsolt elmondta, hogy a talajtani vizsgálatok "nagyon nagy hasonlóságot mutatnak", az egyik esetben pedig "gyakorlatilag azonos" a Polgárdi környékén talált földminta és az egyik tálról származó agyagminta anyagával.
"A Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus, valamint a Seuso-kincshez tartozó egyik tárgy mintája olyan fokú egyezést mutat, amely alapján valószínűsíthető, hogy ugyanaz a mester készítette. Ha pedig azonos a készítő, nagy valószínűséggel állítható, hogy a két lelet összetartozik, s együtt rejthették el" - emelte ki Visy Zsolt. A régészprofesszor kitért arra is, hogy előadásában ismertette a kincs elrejtésének idejére vonatkozó adatokat is. Mint mondta, az időponttal kapcsolatban eltérnek az álláspontok. Létezik olyan nézet, amely szerint az i.sz. 6. században került a Seuso-kincs a földbe, ami Visy Zsolt szerint "egészen vad álláspont"
"Szó szerint Pannóniában, s nem más római provinciában" - mutatott rá. Ismertetése szerint az üstöt általában két darabból készítették. "Az oldala, a palást, az egy henger, amelyhez hozzá kell illeszteni az aljzatot. E két elem összekapcsolása egy vízszintes vonal mentén nem is oly egyszerű feladat. Azt találták ki, hogy mindkét elemet körülbelül 6 milliméter távolságban "befogazták", majd a fogakat egymásba illesztették és összeforrasztották. Abban az időben ezt csak Pannóniában csinálták. Az eljárást 3. században fejlesztették ki, s a 4. században érte el a csúcsán. A legtöbb ezzel az eljárással készült üst egyébként épp a Balaton térségében került elő. Tavaly egy hasonló üst Pécstől Délre, az autópálya-építést megelőző régészeti feltárás során került elő. Ez is egy annyira erős érv" - emelte ki Visy Zsolt.
A tudós ismertetése szerint a kincs elrejtésének időpontját az előkerült faszénmaradványok is alátámasztják. "Angliában végezték a kormeghatározást. A keltezés felső határa szűkebb értelemben i.sz. 380, de valószínűleg belefér a 4. század vége és az 5. század eleje is" - tette hozzá Visy Zsolt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
