Legendák övezik az angol leszbikusok történetét
2008. január 30. 11:00
Az angol leszbikusok történetét rengeteg legenda övezi. Viktória királynő szerint nem is léteztek, sokan viszont szőrös lábú, férfigyűlölő teremtményekként képzelték el őket.
Rebecca Jennings komoly és érzékeny könyve mentes a durva és obszcén jelenetektől, valamint - áttörve a hallgatás falán - igyekszik magyarázattal szolgálni a jelenség okaira is. Azok számára, akik jártasak a homoszexualitás történetében, nem sok újdonsággal szolgál. Az elmúlt években sok jó szakkönyv jelent meg a témáról. Jenningsnek sikerült összefoglalni mindazt, ami a leszbikusok történetéről szóló irodalomból már tudható.
Ismert, hogy a 16. században újfajta nézőpont volt kialakulóban a családról, szexről és házasságról. Ma a hálószoba a szex, a születés és a halál privát tere, s a magánéletünkhöz tartozik. De ez korántsem volt mindig így: a 16. században az ágyak gyakran közösségi helyiségekben - így például konyhákban és előcsarnokokban - álltak, s a benne fekvők gyakran ugyanahhoz a nemhez tartoztak, ha nem is ugyanahhoz a társadalmi osztályhoz.
A könyvnyomtatás feltalálása utáni időszak az ókori görög és latin írások reneszánszát hozta, egyúttal sok korábban "tisztátalan" irodalomnak számító művet hozott be a mindennapi olvasmányélmények körébe. Jennings szerint e két tényező, az 1500-as évek alvási és olvasási szokásai egyszerre tették elfogadottá, és tiszteletre méltóvá a leszbikusokat.
A könyv alapanyagát képező forrásokból elszánt asszonyok történetei bontakoznak ki, akik "női férjként", olykor "férjként és feleségként" éltek. Hogy szerelemből vagy függetlenségi vágyból alakult így, ma már nehéz rekonstruálni. Például a Cheshire-i anyakönyvekben 1707-ben és 1708-ban feltűnt bizonyos Hannah Wright és Anne Gaskill, valamint Ane Norton és Alice Pickford házasságkötése. A Westminster apátságban, Ranelagh grófjának mauzóleumában található Mary Kendall sírja, amely pontosan kifejezi azt is, hogy milyen szoros kapcsolat fűzte Lady Catherine Jones-hoz.
Vannak, akik azzal érvelnek, hogy ezekben az esetekben csupán romantikus barátságról van szó, nem pedig szexről. Jennings szerint Anne Lister 1980-as években megtalált titkos naplója végleg rácáfolt erre a nézetre. Anne, aki Halifaxban nagynénjével és nagybátyjával élt, sikeresen igazgatta a családi birtokot, közben azonban számtalan, rövid vagy hosszú életű viszonya volt különböző hölgyekkel. Naplójában minden egyes "csókot" feljegyzett, kivéve, ha nem álltak meg egy csóknál.
A 20. századra a leszbikus élet láthatóbbá vált, társadalmi összefüggései azonban nem egyszerűsödtek. Az 1920-30-as évekre jellemző szapphói divat legalább annyira volt valós, megélt romantikus érzelem, mint a háború kényszerű mellékterméke, illetve az oktatás és a munka világában történő társadalmi változások következménye. Az 1960-70-es években a feminizmussal összekapcsolódó leszbikus mozgalmon belül is sok békétlenség alakult ki. A 90-es évek leszbikus stílusának, amely Hollywoodban és a Vanity Fair címlapján hódított, pedig már nem sok köze volt a való élethez.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
