Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megszületett Edward Gierek lengyel kommunista politikus

2004. szeptember 13. 12:06

Eredeti foglalkozása szerint bányász volt. 1923-ban családja Franciaországba költözött. Gierek 1931-ben belépett a kommunista pártba. 1934-ben sztrájkszervezés miatt Franciaországból kiutasították. 1937-től Belgiumban élt, majd 1948-ban visszatért Lengyelországba. 1951-70 között a katowicei vajdasági pártbizottság első titkáraként tevékenykedett. 1970 decemberében a lemondott Gomulka utódaként lett a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára. E tisztségében arra törekedett, hogy Lengyelországban nyugati stílusú fogyasztói társadalmat teremtsen. Célja megvalósítása érdekében több mint 20 milliárd dollárnyi kölcsönt vett fel nyugati bankoktól, ennek nagy részét azonban elhibázott presztízs-beruházásokra fordította. Vezetése alatt több milliárd dollárt költöttek a szénbányászatra és az acéliparra, ezek az iparágak ma jórészt csődbe jutottak. A beruházások jól fizetett munkahelyeket teremtettek, azonban Lengyelországot Európa egyik legfőbb környezetszennyezőjévé változtatták. A hetvenes évek elejének viszonylagos felvirágzását hamarosan jegyrendszer és növekvő politikai elnyomás váltotta fel a Gierek-évtized második felében kialakuló ellenzékkel szemben. Az 1980 decemberére kialakult politikai, társadalmi és gazdasági válságért őt hibáztatták, ezért tisztségéből leváltották. 1981-ben a pártból kizárták, sőt egy időre internálták is. Élete hátralévő részében visszavonultan élt. Cieszyn-ben hunyt el 2001. július 29-én.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megszületett Edward Gierek lengyel kommunista politikus

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra