Nagymartonban született 1757. február 3-án. A pesti tudományegyetem jogi karán, majd az orvoskaron tanult, 1785-ben avatták orvosdoktorrá. 1802-től egyetemi tanár, 1807-től az egyetem botanikus kertjének igazgatója. Jelentősen gyarapította a kert állományát, rendezte a herbáriumot, s ezzel lerakta az egyetemi herbárium alapjait. 1792-1816 között Erdély kivételével beutazta az egész akkori Magyarországot, s természeti leírásain kívül néprajzi megfigyeléseit is leírta. 1813-ban megbízták Magyarország természetleírásának és flórájának megírásával, de betegsége miatt munkája kéziratban maradt. 275 növényfajt és fajalatti egységet írt le, a hazai flórafajok mintegy felét ő fedezte fel, és 50-nél több növény viseli a nevét. Több új hazai állatot is felfedezett. Jelentős volt mint mineralógus, s hazánkban először írt le szakszerűen földrengést (Mór, 1810). Ő volt a balneológia magyar úttörője - mintegy 150 ásványvizet elemzett -, s a Természettudományi Társulat gondolatának első hirdetője. Bár korai halála miatt kevéssé volt ismert, mégis ő volt a XVIII-XIX. század fordulójának legnagyobb magyar természettudósa.