Churchill és Eisenhower
2002. augusztus 8. 00:56
Nemrég kutathatóvá vált dokumentumok szerint Churchill és Eisenhower merőben eltérő terveket szövögettek a D-Day biztonsági követelményeiről.
Nemrég kutathatóvá vált dokumentumok szerint Winston Churchill és Dwight D Eisenhower tábornok merőben eltérő terveket szövögettek a D-Day tervek biztonsági követelményeivel kapcsolatban.
A háború idején született iratok, melyek Records of the Cabinet Office 1942-69 címen az angol miniszterelnök és a későbbi amerikai elnök közötti levélváltást is tartalmazzák, a nyár folyamán váltak kutathatóvá a londoni Public Records Office-ban.
Az USA teljes diplomáciai embargót sürgetett a szövetségesek 1944-es június 6-ai normandiai partraszállásáig. Churchill és háborús kabinetje viszont ellenezte az amerikaiak határozatlan tiltakozását, mondván az "elképesztő kényelmetlenséget és súrlódást" okozhat a nagyvilágban.
A most kutathatóvá vált iratok szerint Churchill arra is felkészült, hogy Charles de Gaulle esetleg kompromisszumot köt a D-Day tervek ügyében, ezért az angol háborús kabinet még telegramjainak ellenőrzéséről is gondoskodott. Churchill állaspontja szerint jobb volna ugyanis de Gaulle-t is bevonni, hiszen a francia szabadcsapatok megszervezésével már 1940 óta épp eleget bizonyított London felé.
Ám a D-nap tervezésének utolsó szakaszában Churchill levélben mégis arról tájékoztatta Eisenhower-t, a szövetséges csapatok legfőbb vezérét, hogy "nem lesz probléma a telegramok késleltetésével" amennyiben de Gaulle engedetlenséget mutatva megkísérelne a D-nappal kapcsolatos üzeneteket külföldre juttatni.
A nyár egyik történettudományi szenzációjának számító dokumentumközlés szerint Churchill a saját útján járó de Gaulle-t nem másként, mint "az európai béke egyik legnagyobb veszélyeként" tartotta számon.
Charles de Gaulle
1940 májusában sikertelenül próbálta megállítani Guderian páncélosait, de a kudarc ellenére nagyszerű parancsnoknak bizonyult. Jutalmul 1940 júniusától hadügyminiszter-helyettes lett. Franciaország összeomlása után Londonba ment, és június 18-án megtette híres nyilatkozatát: "Franciaország csatát vesztett, de nem háborút." Bár a britek kezdettõl fogva támogatták, az amerikaiak bizalmát csak 1943-ban nyerte meg. Ettől az évtől Algírban a Francia Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnöke az USA által addig favorizált Giraud tábornokkal együtt, de később Giraud-t távozásra kényszeríti. 1944-ben visszatért hazájába, párizsi bevonulásával pályafutása csúcspontját érve el. Az ideiglenes francia kormány elnöke és a fegyveres erők főparancsnoka volt. Nem hívták meg a nagy szövetséges konferenciákra, amit ő annak tulajdonított, hogy fegyvertársai nem tekintik egyenlő partnernek. 1945-46-ban miniszterelnök, 1958-69 között köztársasági elnök volt.