Sisi kulcsszerepet játszott a magyar kiegyezésben
2007. szeptember 25. 12:00 M. Lovas Krisztina
Tárgyalások az érzelmekre hatva
Férjét nem hagyta hidegen feleségének eddig még soha nem tapasztalt, lendületes fellépése. Július 15-én táviratot küldött Erzsébetnek Budára ezzel a rövid szöveggel: `Deákot már titokban magamhoz kérettem. Azért ne menj túl messzire Andrássyval!`, akit időközben szintén magához hivatott. A gróffal való találkozást megelőzően, július 17-én így számolt be feleségének várakozásairól: `Szeretett angyalom! Imádkozz bensőséggel Istenhez, világosítson meg, hadd tegyem azt, ami helyes, s ami a kötelességem. Ma idevárom Andrássyt, nyugodtan meghallgatom, hadd beszéljen, aztán alaposan kivallatom, mert látni akarom, vajon megbízhatom-e benne. Az Öreg (Deák) már nincs Pesten, vidéken van, onnan kell majd elhivatnom, úgyhogy csak holnap, vagy holnapután lehet Bécsben. Jobb is, hogy előbb Andrássyval beszélek négyszemközt, mert az Öreg ugyan nagyon okos ember, de sohasem mutatott valami nagy bátorságot.`
A császár a vezető magyar politikusokkal folytatott tárgyalásokról is részletesen beszámolt feleségének. A levelekből azt olvashatjuk ki, hogy Ferenc József ekkor még erősen bizonytalankodott. Szerinte a magyar politikusok túl sokat követelnek és semmi garanciát nem nyújtanak a sikerre vonatkozóan, csak reményekkel és talányokkal kecsegtetnek, s egyetlen szóval sem mondják, hogy kitartanak abban az esetben is, ha Magyarországon nem tudják megvalósítani elképzeléseiket és a baloldali ellenzék kerekedne felül. Erzsébet feltehetően továbbra is ostromolta férjét leveleivel, hiszen július 25-én Ferenc József bosszankodva írta: "Gondolom az ismert ügyben azért írsz oly rengeteg levelet, mert az udvari tanácsos megérkezett, és beszélt veled. Avagy történt valami különös dolog, ami most még energikusabb fellépésre hangol? Kérem szíves válaszodat, amennyiben ez veszély nélkül megadható."
Július 26-a azonban fordulópontot jelentett a politika menetében, hiszen aláírták az előzetes békét a poroszokkal, így Ferenc József kissé fellélegezhetett. A korábbi, a königgrätzi vereség következtében kialakult reményteljes időszak után most úgy tűnt, hogy ismét semmi esély a megegyezésre, a magyar ügy látszólag visszajutott oda, ahol 1866 előtt állt. Erzsébet azonban tovább forszírozta a kiegyezést Magyarországgal, melyet ekkor Ferenc József határozottan visszautasított. "Beláthatod - írta feleségének - hogy vétenék a kötelességem ellen, ha a te kizárólag magyar álláspontodra helyezkednék, s háttérbe szorítanám azokat az országokat, amelyek rendületlen hűségük folytán hallatlanul szenvedtek (a háborúban), s éppen ezért most külön figyelemre és gondoskodásra szorulnak."
|
A szobor mai helyén |
A kiegyezés megvalósításának menetében az előrelépést végül egy osztrák belpolitikai változás hozta meg. Ferenc József Beust bárót, a korábbi szász minisztert nevezte ki osztrák külügyminiszterré, később miniszterelnökké, aki megnyerte az uralkodót a magyar kiegyezés ügyének. 1867. február 18-án a császár kinevezte Andrássyt Magyarország miniszterelnökévé és ezzel megkezdődött a Monarchia dualista alapon való újjászervezése. A júniusi koronázást megelőző hónapot Erzsébet Magyarországon töltötte, ahol Eötvös József báró volt a személyes kísérője.
Eötvös óriási lelkesedéssel számolt be levelében Falk Miksának a leendő királynéról: "Magas tanítványa virágokkal fogadtatott, s napról napra nő a lelkesedés, mely irányában megnyilvánul. Az érzelmek - legalább a népnél - sokkal nehezebben változnak, mint meggyőződései, s én mindég úgy voltam meggyőződve, hogy ha egy korona, mint 1848-ban a magyar széttört, azt csak a nép szívében ébresztett nagy érzelmek lángjai forraszthatják öszve. Három századon át megkíséreltük a hittel, s megpróbáltuk a reménnyel is több ízben, de még egy hátra volt: az, hogy a nemzet a dinasztiának valamely tagját igazán, szíve mélyéből szeresse, s minthogy ezt most elértük, nem aggódom a jövő iránt."
Jól tükrözi Erzsébetnek a magyar nemzet iránti különleges vonzalmát és elkötelezettségét az az eddig publikálatlan, a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében található levéltöredék, amelyet a királyné 1868 októberében, már a koronázást követően írt Eötvöshöz. "Kedves Báró! Oly sok idő elmúlt, mióta utolszor intéztem levelet Önhöz, és becses válaszát nyertem, hogy alig merem most Önt újra érdektelen soraimmal fölkeresni. ... Most már három hete, hogy itt vagyok (Bécsben), hol az ősz utolsó szép napjait élvezem, de mennyivel jobban szerettem volna ezt Gödöllőn tehetni, mi eleinte tervünk volt, de a körülmények folytán ráhatároztam magamat csak néhány hónap múlva szeretett hazánkba visszatérni. Mennyire örülök a perczre, nem is szükséges mondanom, nekem úgy is már valódi örökségnek tetszik, mióta utolszor voltam ott. ... Örömmel olvasom most az újságokat, s követem távolról a császár oly sikerült Párisi utazását. Ki hitte volna még egy évvel azelőtt, hogy mi ismét így fogunk állni, kivált külföldön. Most a jó isten csak adjon pár év nyugalmat és békét, hogy az ország vissza nyerhesse régi erejét, aztán majd idővel remélhetünk jobb jövőt."
A történeti dokumentumok ismeretében Erzsébet alakjában mindenképpen felfedezhetjük a Magyarország érdekében határozottan fellépő, a nagypolitikát is befolyásolni képes uralkodónőt is. Kétségtelen azonban, hogy később kultusza már személyétől függetlenül, önállóan alakult tovább. Az 1880-as évektől a nyilvános élettől teljesen visszavonult császárné még kedves magyarjai érdekében sem fejtett ki semmiféle politikai aktivitást, mégis a nép Kossuth 1894. évi temetésén a sok száz koszorú között felfedezni vélte azt az egyet, melyet titokban a királyné küldött a ravatalra.
Zala György díjnyertes alkotása pedig a történelem viharait átvészelve ugyan, de mára már a szobrot körülvevő felépítménytől megfosztva, eredeti helyéről eltávolítva, az Erzsébet híd budai hídfőjénél áll magányosan.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
