Kalapács alatt az indiai történelem

2007. augusztus 24. 13:00 Csizmazia Gábor

A háziszőttesektől a sómenetig

India ellenállási mozgalmában jelentős szerephez juttatta a már 1885 óta létező Indiai Nemzeti Kongresszust (INK), amely 1921-ben teljhatalmat adott Gandhinak. Az ellenállást azonban már előtte megkezdte; 1920-ban az INK elfogadta az ellenállási javaslatot, az idegen intézményekkel szemben való együttműködés visszautasítására és a nemzeti iskolák alapítására vonatkozólag. Ekkor lett igazán népszerű a khaddar, azaz a háziszőttes, amelynek készítését Gandhi kifejezetten támogatta. A mozgalom oly széles körben hatott, hogy a kormány tárgyalásokra kényszerült, ám ezzel voltaképp elismerték a mozgalmat és Gandhit annak vezetőjének.

A tárgyalások azonban eredménytelenek voltak: Gandhit 1922. március 10-én letartóztatták és lázadás vádjával hat év szabadságvesztésre ítélték. Míg börtönben volt, az INK két pártra oszlott, s a hinduk és muszlinok közti együttműködés is gyengülni kezdett. Gandhi nem töltötte le hatéves börtönbüntetését; vakbélműtétje miatt 1924 februárjában szabadon engedték. A politikai életbe azonban még nem tért vissza, mivel inkább az INK két pártját próbálta kibékíteni egymással, illetve kezdeményezéseket tett az érintetlenség, az alkoholizmus és a nyomor visszaszorítása érdekében.

1927-ben a brit kormány megbízott egy bizottságot az új reformok kidolgozására, ám annak vezetője, Sir John Simon egyetlen indiait sem választott be a testületbe, ami felháborodást keltett a pártok körében. Most már Gandhi is visszatért a politikába, s arra szólította fel a kormányt, hogy egy éven belül adjanak Indiának domíniumi státust, különben újabb ellenállási mozgalmat szervez, ezúttal a teljes függetlenség céljával. A politikus az 1928-ban, Delhiben felállított indiai pártok bizottságától szintén azt kérte, hogy amennyiben London 1929 végéig elfogadja tervezetüket, követeléseikben a domíniumi státusnál ne menjenek tovább.

A MacDonald vezetésével alakult angol munkáspárti kormány hírére a nemzeti mozgalom új erőre kapott, de a brit fél továbbra sem engedett, ezért 1930. január 30-án Gandhi meghirdette 11 gazdasági pontból álló követeléseit, amelyek teljesítése fejében India felhagyna függetlenségi követeléseivel. Követelése azonban eredménytelennek bizonyult, így 1930. március 2-án írt levelében felszólította az alkirályt, hogy lásson hozzá a gazdasági problémák megoldásához, továbbá megfenyegette a sómenettel. Az ún. sómenet tulajdonképpen a sómonopólium megszegését jelentette: Gandhi ugyanis a tengerből szándékozott sót párolni.

Az 1930. március 21-től április 6-ig tartó, Ahmedábádból a tengerparti Dandiba megtett 400 kilométeres sómenet óriási siker volt: rengetegen csatlakoztak Gandhihoz, akik közül több ezer embert börtönbe vetettek. A kormány tárgyalóasztalhoz ült Gandhival; 1931 márciusában létrejött a Gandhi-Irwin szerződés; ebben a kormány megígérte a foglyok szabadon engedését, amennyiben az indiaiak felhagynak az engedetlenségi mozgalommal. Szintén előrelépést jelentett, hogy Gandhit, mint az INK képviselőjét meghívták Londonba a kerekasztal konferenciára. A konferencia azonban eredménytelen volt: a hatalmi kérdések helyett az indiai hercegekkel és a kisebbségekkel foglalkoztak.

1932-ben hazatérte után Gandhit az INK vezetőivel együtt letartóztatták. Még ez év augusztus 17-én a kormány meghirdette az ún. kommunális döntést, amely az érinthetetleneknek is külön választókerületet garantált. Gandhi úgy vélte, hogy ez nem engedmény, hanem a nemzet megosztására irányuló taktikai húzás. Szeptember 20-án böjtbe kezdett a kommunális döntés visszavonásáért, amit szeptember 25-én a kormány meg is tett. Szabadulása után aztán egészen 1930-as évek közepéig nem vett részt a politikában.

előző oldal következő oldal 2 / 3

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?