Kortesbeszéd a marxista történetírás mellett
2007. július 31. 14:00 Dombovári Ádám
Eric Hobsbawm kelen kötetében a korábbi kutatásai során alkalmazott módszerei és szerzett tapasztalatai alapján általánosabb, történetfilozófiai kérdéseket vet fel.
<
Hobsbawm az írásokat három nagyobb kérdés köré csoportosítja - jelöletlenül. Az első a történettudomány és a többi tudományág, mindenek előtt a társadalomtudományok viszonyát érinti, azaz: hogyan használja vagy akár él vissza a politika a történelemmel és történettudománnyal, illetve hogyan járul hozzá a történelem a világ megértéséhez és megváltoztatásához (például "A múlt tudata", "Mit mondhat el nekünk a történelem a jelenkori társadalomról?", "Pillantás előre: a történelem és a jövő", "A történelmen kívül és belül" című tanulmányok stb.).
A szerző kísérletet tesz az utóbbi évtizedekben kialakult történettudományi irányzatok és viták prezentálására, továbbá azok kritikai értékelésére is (gondolunk itt elsősorban a posztmodern által felvetett kérdésekre és kihívásokra, lásd például "Létezik-e fejlődés a történettudományban?", "A társadalomtörténettől a társadalom történetéig", "Történészek és közgazdászok I-II.", "Minden népnek megvan a maga történelme", "A brit történettudomány és az Annales. Kommentár", "Az elbeszélő történetírás újraéledése", "Posztmodern az őserdőben", "Történelem odalentről", "Nem elegendő az identitástörténet" stb.).
Harmadjára a történeti interpretáció kérdésköre merül fel, konkrétan: a Hobsbawm által űzött "történetírás" (például "Mit köszönhetnek a történészek Karl Marxnak?", "Marx és a történelem", "A jelen mint történelem", "Képesek vagyunk-e az orosz forradalom történetének megírására?", "Barbarizmus: kezelési útmutató" stb). A három kérdéskör természetesen nem különíthető el teljes mértékben egy-egy értekezés kapcsán, inkább visszatérő csomópontokként ragadhatók meg.
Hobsbawm már az előszóban fontosnak tartja tisztázni azt, hogy a történelem mint elméleti konstrukció, illetve relativista "tények" halmaza és a történelem mint objektív tudomány határvonala mentén inkább az utóbbi mellé áll. Nem tagadva, sőt közben szorgalmazva, hogy az egy-egy történeti "esemény" értelmezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges adatokat számos módon lehet összegyűjteni. Ezen adatokba az embereknek az eseményekről alkotott véleménye is beletartozik, ennyiben Hobsbawm szerint is relatív a történettudomány.
A szerző mesterségesen kialakított választóvonalat lát a "marxista" és "nem marxista" történész között is. Hobsbawm, bár úgy véli, nem pontosak az alkalmazott definíciók és címkék, marxista történészként pozicionálja magát. A két "oldal" (amelyet politikai színezettel is elláttak) véleménye szerint közeledik egymáshoz, amely üdvözlendő, sőt törvényszerű, mert - központi tétele szerint - a történeti kutatás egyetlen, összefüggő [!] intellektuális vállalkozáson dolgozik: hogy megértsük, miképp vált a világ olyanná, amilyennek ma látható. A kötet utószava azonban egy igen polémikus és izgalmas "kortesbeszéd" a marxista történetírás és annak hatásai mellett, a nyelvre és a jelentésre koncentráló, a történeti megértést kétségbe vonó posztmodernnel szemben.
Összességében elmondható, hogy a kötet egy "régebbi vágású" elismert történésznek az utóbbi évtizedek "történettudománya(i)hoz" kritikusan viszonyuló - s egyben megfontolandó - gondolataiban való érdekes elmerülést jelent.
Hobsbawm, Eric: A történelemről, a történetírásról. Ford.: Göbölyös Magdolna, Pálvölgyi Lívia. Napvilág, Bp., 2006. 316 o.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
