Ókori szökőár nyomai az óegyiptomi erődben
2007. április 5. 12:30
A hükszoszok ellen épített ókori erőd maradványainak feltárása közben a régészek a szantorini vulkánkitörés egyik bizonyítékát is megtalálták.
A régészek a Szuezi-csatornától 100 kilométerre Qantara közelében találtak rá a tengerparttól 6 kilométerre található Tel Habuwa erődjére. Az ásatások során derült fény arra, hogy a 18. dinasztia idejéből származó, agyagtéglából épített erődítés négyszögletes bástyáival rendkívül fontos szerepet játszott az ókori Egyiptom védelmében.
Ez volt ugyanis a kiindulópontja a Hórusz katonai útnak, amely egykor Palesztinát kötötte össze a fáraók földjével. A régészek szerint ez az eddig talált legkeletibb épület, amely a Nílus-deltát védte a hükszoszok katonai inváziójától. Az erődítmény igen fontos szerepet töltött be az ókori védelmi láncban, és annak ábrázolásai a karnaki templom falán is megmaradtak.
A romok feltárásakor vulkáni kőzetet is találtak, ami a szakemberek szerint az első bizonyítéka annak a feltevésnek, amely szerint a Szantorini vulkán kitörése elérte a Sínai-félszigetet. A vulkánkitörés az i.e. 17-16. században pusztító hatással járt: szinte az egész sziget felrobbant, és a környező szigeteken élő 35 ezer ember halála a mínószi civilizáció bukásához vezetett. Zahi Hawass szerint a vulkanikus maradványok megtalálása új fejezetet nyit az egyiptológiában, hiszen szerinte "a geológusok segíthetnek tanulmányozni, hogy a vulkánkitörés utáni szökőárhoz hasonló természeti katasztrófák miként befolyásolták az ókori Egyiptom történetét".
Georgiosz Vugiukalakisz, a görög Földtani és Bányászati Kutatóintézet munkatársa azonban szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a vulkáni kőzetet a szökőár vitte volna Egyiptomig. Az Associated Pressnek adott interjúban elismerte, hogy a vulkánkitörésből származó hamu nyomait korábban megtalálták a Nílus deltájában, s hogy a most talált kőzetet inkább a tengeráramlások sodorhatták a helyszínre.
A régészek - és James Cameron - korábban már azt is felvetették, hogy az ókori tíz csapást is ez a vulkánkitörés okozta. Sokak szerint a kettéválasztott Vörös-tengerről szóló bibliai történet alapja egy szökőár, amely elsodorhatta a Mózest üldöző fáraót és hadseregét is.