A XX. századi magyar próza egyik kiemelkedő képviselője Balmazújvárosban látta meg a napvilágot. Pályájának első felében az alföldi parasztság életét feltáró szociográfiai és önéletrajzi jellegű írásai álltak munkásságának előterében. Az 1930-as években folyóiratok - Századunk, Kelet Népe - rendszeresen közölték cikkeit, elbeszéléseit. A népi írók csoportjához tartozott. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója volt. 1945-től 1949-ig a Nemzeti Parasztpárt elnöke, 1947-48-ban honvédelmi miniszter volt. 1948-tól kiszorult a politikából, visszatért az irodalomhoz. Erőteljes realizmussal örökítette meg a paraszti élet átalakulását. Az irodalomnak közvetlen közösségnevelő, társadalmi funkciót szánt. Felfogására a paraszti radikalizmus volt jellemző, a parasztság társadalmi felszabadításában látta a magyarság megújulásának lehetőségét is. Ugyanakkor későbbi írásaiban helyet kapnak az új társadalmi renddel szemben felmerülő kételyei is. Budapesten hunyt el 1970. április 16-án. Főbb művei: Szolgaság, Szegények szerelme, A Balogh család története, A kelletlen leány, Tiszántúli történetek, Bölcs és balgatag őseink, Almáskert.