Máglyától a jeladóig
2007. január 2. 09:30
A tengerek és óceánok partjain, a szigeteken és a kikötők bejáratánál levő zátonyokon őrködnek a világítótornyok. Veszélytől óvják a hajókat, s lehetővé teszik, hogy pontosan partot érjenek.
<
A régmúlt idők krónikáiban nem találunk feljegyzést arról, milyen messziről volt észrevehető a Fárosz szigetén álló alexandriai világítótorony, csúcsán egy égő máglya fényével. De abból ítélve, hogy a torony 170 méter magas volt, ez a távolság legalább 30 mérföld lehetett. Az i.e. 283-ban épült világítótorony 15 évszázadon át állt a helyén sértetlenül, míg a török hódítók le nem rombolták.
1299-ben az Elba torkolatában Hamburg lakosai építették a legrégibb, ma is álló világítótornyot. Egy másik, a balti-tengeri világítótorony Hiuma szigetén áll 1531 óta, s mindmáig nem kellett különösebben átépíteni. Oroszországban az első világítótornyot (egyszerű torony volt, amelynek tetején máglya lobogott) I. Péter parancsára építették 1702-ben a Don torkolatában, hogy megkönnyítse a flotta hajózását az Azovi-tengeren. I. Péter több világítótornyot is építtetett "a fejlődő orosz flotta szükségleteinek kielégítése céljából", de ezek csak a hadihajók vonulásakor muködtek. Az admiralitás jelentése szerint a baltikumi Gogland és Szeszkár szigetén levő világítótornyok egyenként évente 250 öl (1100 m3) fát és 1500 pud (24 tonna) szenet fogyasztott. Tüzelőanyagot csupán évente egyszer kaptak, és ha a határidő lejárta előtt elhasználták, a tornyok nem világítottak.
A cikk teljes terjedelmében a 2007. évfolyam januári számában olvasható!