Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A nagy nyugati napilapokban megjelent a Charta 77

2004. szeptember 13. 12:06

A több nagy nyugati napilapban megjelent a Charta' 77 csehszlovák emberi jogi mozgalom első nyilatkozata, amely a mozgalom alapdokumentumának számított. A mozgalom azután jött létre, hogy a kommunista csehszlovák vezetés 1975-ben aláírta ugyan a helsinki európai biztonsági értekezlet záródokumentumát, amely a csehszlovák jogrendnek is része lett, de a gyakorlati életben azt a kommunisták nem tartották be. A chartások a törvényesség alapján szerettek volna erről párbeszédet folytatni a hatalommal, az azonban zaklatta, üldözte és bebörtönözte őket. Václav Havel - a későbbi államfő - volt az egyik első szóvivő, akit ellenzéki tevékenységéért a volt kommunista rendszer a hetvenes és a nyolcvanas években több ízben be is börtönzött. A mozgalomnak ugyanúgy tagjai voltak a volt reformkommunisták, mint a kereszténydemokrata, illetve a jobboldali ellenzéki aktivisták is. A Charta ,77 alapdokumentumát az 1989-es rendszerváltásig mintegy 1800 személy írta alá. A dokumentum a szocialista rendszer hivatalos hírközlő szerveiben soha nem jelent meg. A Charta ,77 mozgalom hivatalosan 1992 novemberében szüntette meg működését, amikor utolsó nyilatkozatában leszögezte, hogy a megváltozott társadalmi körülmények között befejeződött a történelmi szerepe.

<

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A nagy nyugati napilapokban megjelent a Charta 77

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tél: Szoknyával a politikában

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra