Szülővárosában, Bilbao-ban és Madridban filológiát tanult. A salamancai egyetem görög stúdiumainak tanára (1891-től), rektora (1901-14) volt. Primo de Rivera rendszerét támadó írásai miatt elmozdították állásából, és a Kanári-szigetekre száműzték, ahonnan sikerült Franciaországba szöknie. 1931-ben tért vissza katedrájához. Munkásságának jelentősége és korszerűsége abban áll, hogy hagyományokat és műfaji korlátokat áttörve, drámai erővel tudta kifejezésre juttatni kora világnézeti válságát. Esszéi többnyire kommentár jellegűek. Regényei tipikusan intellektuális művek. Nagy érzelmi és gondolati telítettségű költeményeit gondosan kidolgozott, zenei hatású klasszikus és reneszánsz formában írta. Színháza a francia egzisztencializmussal rokon. Mint filozófus spiritualista nézeteket vallott, kiállt a személyes halhatatlanság teológiai eszméje mellett. Salamanca-ban hunyt el. Nézetei hatottak a magyar szellemi életre is (Németh Lászlóra, Hamvas Bélára).