A magyarországi reformellenzék egyik vezetője Zsibón látta meg a napvilágot. A politikai életbe az 1817. évi erdélyi ínség-segélyakció egyik szervezőjeként kapcsolódott be. 1820-ban szoros barátságot kötött Széchenyivel, s 1821-22-ben együtt tettek nyugat-európai tanulmányutat. 1830-33 között a reformellenzék fő szervezőjeként taktikája az alsó és felső tábla ellenzékének együttes mozgósítása volt. Ekkor Széchenyi programját a rendi függetlenségi küzdelmek hagyományainak korszerű felújításával kapcsolta össze, a haladás és a nemzeti függetlenség egységét igyekezett a liberalizmus szintjén kialakítani. Korának egyik legkiválóbb mezőgazdásza volt, állást foglalt a paraszti tulajdon, a hivatalviselés joga, az örökváltság és a robot eltörlése mellett. Hirdette az alapvető emberi jogokat és a törvény előtti egyenlőséget, szemlélete azonban nem volt mentes nemesi előítéletektől. Az ország önállóságáért vívott harcával Kossuth előfutára volt. 1835-ben megyegyűlési felszólalásai és illegális nyomdája miatt a Habsburgok perbe fogták. 1838-ban, a pesti nagy árvíz idején ő volt a mentési műveletek hőse. 1839-ben 3 évi várfogságra ítélték, de szembetegsége miatt gyógyintézetbe internálták. Az 1840-es években egykori radikalizmusa vesztett erejéből, s már tartott a forradalomtól. A szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című 1844-ben megjelent művében felvetette a nemzetiségi kérdést, majd elsőként dolgozott ki nemzetiségi törvényjavaslatot. Pesten hunyt el 1850. április 21-én.