Budapesten született 1901. augusztus 20-án. Építésznek készült, a Műegyetemre járt, majd a Zeneakadémia zongora tanszakán szerzett diplomát. Utazásai közben képzőművészeti tanulmányokat is folytatott. Érdeklődése hamarosan az opera műfaja felé fordult, 1921-ben Kéméndy Jenő mellett szcenikus lett az Operaházban. 1923-tól rendezett. 1928-ban az állami színházak szcenikai főfelügyelője lett. 1930-tól haláláig az Operaház szcenikai főfelügyelője és főtervezője, 1936-tól főrendezője, 1941-től vezető főrendezője volt. Hevesi Sándor hívására a Nemzeti Színháznak is tervezett. Más színházaknak is dolgozott: Szegeden, Kassán, Kolozsvárott is rendezett. Aktív szerepet vállalt a Szegedi Szabadtéri Játékok létrehozásában. Külföldre is meghívták rendezni, de tanított az Iparművészeti Főiskolán és a Zeneakadémián is. Egy-egy mű színpadra állításánál gyakran hármas minőségben is érdekelt volt: rendezett, díszleteket és jelmezeket tervezett. Operarendezéseire a stilizáció és képszerűség, a zenedráma elsődlegessége, a kort, környezetet, helyzetet és jellemeket kifejező kultúra, az esztétikai és képzőművészeti jellegzetességek kibontakozása, a tömegjelentek dekorativitása, a színészi tehetséget is kibontó drámaiság volt jellemző. Díszlet- és jelmezterveit a történeti hitelesség, a művészi igényesség, a jellemekhez való alkalmazkodás, a festőiség, a szilárd színpadi architektúra, a művészettörténeti tájékozottság jellemezte. 1951-ben és 1954-ben Kossuth-díjat kapott, 1952-ben kiváló művész lett. Főbb rendezései és színpadtervei: Háry János, Bohémélet, Don Giovanni, Otello, Hunyadi László, A kékszakállú herceg vára, Igor herceg, A fából faragott királyfi, A nürnbergi mesterdalnokok, Pomádé király új ruhája, Borisz Godunov, Faust, Bánk bán, Szentivánéji álom, Az ember tragédiája. Több színházi tanulmányt írt. Münchenben érte a halál.