Bonanno Pisano és Guglielmo Tedesco tervei alapján 1173. augusztus 9-én megkezdték Pisában a székesegyház tornyának építését. Alig 10 méter magasságig jutottak el az építkezésben, amikor már látszott, hogy a harangtorony nem teljesen függőleges, mivel mocsaras talajra épült. A munkát meg is szakították, majd 90 évvel később az eredetileg tervezett magasságot felére csökkentve - folytatták az építkezést. A tornyot Tomasso d'Andrea fejezte be 1360 és 1370 között. A világhírű műemlék 58 méter magas, hat emeletes, és ferdesége nélkül is az itáliai román stílus gyöngyszeme. Már az építés során igyekeztek korrigálni a hibákat, ezért a dőlés oldalán magasabbra, az ellenkező oldalon alacsonyabbra építették az árkádokat. Elkészültekor 1,4 méterrel tért el a függőlegestől, ez az évszázadok során csak nőtt. Állítólag itt kísérletezett a szabadeséssel Galileo Galilei olasz tudós a XVII. században. A torony dőlésének megállítását 1839-40-ben próbálták először. A puha talajt a talajvíz elszivattyúzásával akarták megszilárdítani, később derült ki, hogy ez az eljárás mennyire ártalmas volt. 1934-35-ben 3-4 m mélységű, betonfalas árkot létesítettek körülötte, innen injekcióztak először betont a torony alá - ezután azonban még csak fokozódott a dőlés. 1959-ben újabb kísérletet tettek ezzel a módszerrel, 361 fúrólyukba összesen 93 tonna betont öntöttek. Mindez nem segített - a torony gyorsabban dőlt, mint az előző években. A mélybe injekciózott nagytömegű beton ugyanis súlyos horgonyhoz hasonlóan ránehezedett az építmény alapjaira és lefelé húzta a tornyot. Az 1980-as években - a talaj további süllyedése miatt - a dőlés értéke már több mint 4 méter volt. A torony 800 esztendeje alatt 5 fokot és 22 percet mozdult el a függőlegestől. A helyreállítás, a dőlés megállítása érdekében 1990. január 7-én a tornyot bezárták. A rekonstrukció 11 éven át tartott. Legalább félezer terv született a torony megmentésére, a lengyel Michele Jamiolkowsky által vezetett szakértői bizottság több elképzelést is megvitatott, amelyek nem mindig váltak be. A dőlés ellensúlyaként 670 tonna ólomöntvényt is elhelyeztek a torony talapzatánál. 1995-ben, amikor hozzá akartak látni a földfelszín alatti betonozáshoz, a torony váratlanul megmozdult és egy egész milliméterrel - a korábbi éves átlaggal - tovább ferdült, emiatt 18 acélgyűrűt erősíttek a torony alsó szintjeire, s ezeket vastag acélkötelekkel kötötték ki, hogy az összedőlést megakadályozzák. Eleinte a dőlés oldaláról tervezték erősíteni az altalajt, később az ellenkező oldalról vették ki az iszapos talaj egy részét. Az 1999-es munkálatok során harminc tonna földet hordtak el a torony északi oldala alól. Ehhez a munkához John Burland, a londoni Imperial College professzora által kifejlesztett fúrót használtak, amely nem rázkódtatta meg az épület alapjait. A laza iszapos talaj, amelyre a torony épült, a föld elhordása következtében lassan engedett és az épület csaknem 44 centimétert egyenesedett. A szakértők szerint legkevesebb további háromszáz éven át stabil lesz az állapota, nem ferdül tovább. Nem akarták teljesen kiegyenesíteni a tornyot, mert az ezáltal elvesztené idegenforgalmi vonzerejét. A helyreállítást 2001. június 16-án befejezettnek nyilvánították, a torony kulcsait visszaadták a városnak. A turisták előtt - bizonyos korlátozásokkal - 2001. december 15-én nyitották meg.