Kockába zárt históriák

2006. december 6. 13:15

A negyvenes évek végén lassan újraéledt a hazai képregénykiadás, majd az úttörő- és ifjúsági lapok hoztak képregényeket. A tematikát nagyban megszabta a hivatalos oktatáspolitika által megkövetelt `ismeretterjesztő jelleg`. Mindez azonban nem törte le a kreativitást, a magyar képregény közelítő aranykorát fémjelző nevek az ötvenes évek elején tűnnek fel (Zórád Ernő, Korcsmáros Pál), először, mint illusztrátorok, karikaturisták, később, mint képregény fejlesztők-készítők. 1957 a háború utáni magyar képregény művészet egyik fontos éve, megszületik Zórád Ernő és a szövegíró Cs. Horváth Tibor közös munkája, a Winnetou, amely tulajdonképpen az első valódi, hazai képregény. (A részletekről itt olvashat!)

Képregény-részlet a nándorfehérvári diadalról

Az újjáéledő műfajról Magyar Sándor a Múlt-kornak elmondta, a hazai történelmi képregény a szocializmus idején preferált helyzetbe került. Ezt jelzi a rejtvényfejtők kedvencévé váló Füles című hetilap, amely 1957-es indulásától kezdve közölt képregényeket is.

Az eladdig sokszor kultúrpolitikusok által is lenézett műfaj úgy kapott egyre bővülő megjelenési lehetőséget, hogy a hazai képregényalkotók döntően irodalmi és történelmi regények adaptációinak forgatókönyveit kapták kézhez. Voltaképpen az irodalmi és történelmi adaptációjú képregények tették ismét elfogadottá a képregény műfajt. A dekadensnek mondott, comiscs-okra épülő, nyugati, "komoly funkció" nélküli képregényvilággal szemben hazánkban a képregényt közművelődési-ismeretterjesztő szereppel ruházták felé.

A hazai képregény-történelem talán ezért sem dicsekedhet igazi szuperhősökkel, ugyanakkor Magyar Sándor szerint "Fazekas Attila próbálta ilyen személlyé formálni a maga Perseus kapitányát, valamint a rendőrségi történetekben feltűnő Szabó Győző nevű szereplőjét".