Kisebbségi magyar értelmiségi sors a Sarlótól a Korunkig
2006. október 2. 11:00
Közös nemzetiséggel az irredentizmus ellen
Balogh Edgár határozottan szembeszállt az irredenta vagy öncélú kisebbségi irodalommal, a kisebbségi helyzetből a kelet-európai népek egymásra utaltságának s összeolvadásának gondolatában látta meg az egyetlen reális kiutat. A magyar kisebbségi irodalom missziójának a néptestvériség és a szocialista fejlődés iránti elkötelezettséget tartotta.
A Népfront-gondolat hirdetőjeként és következetes megvalósítójaként a két háború között aktív szerepet vállalt a felvidéki, majd erdélyi szellemi vitákban.
Röpiratokban bírálta a hitleri rendszert kialakulásának pillanatától; 1934-ben szerkesztésében jelent meg a Dimitrov-perről szóló Barna könyv, amely az antifasiszta népfront első megnyilvánulása volt a magyar irodalom részéről.
A Magyarországon "Benes-ügynökként" megrágalmazott Balogh Edgár 1935-ben Kolozsvárott telepszik le. A Korunk kritikusaként induló erdélyi írók, például Nagy István és Asztalos István elismertetéséért harcolt.
Történelmi publicisztikájában a hétköznapok apró kérdéseit, megfigyeléseket, életmozzanatokat állít azonnal történelmi összefüggésbe: egy mindennapi fénykép alapján egy egész földrész, Kelet-Európa közös sorsát mutatja be. A kelet-európai népek testvériségébe vetett hite szerint a "Mócok és Góbék" elkülönülésének és acsargásának semmi értelme, közös a múltjuk, ezer szállal kapcsolódik egybe a jelenük és méginkább közös lesz a jövőjük.
1938-ban figyelmezteti a magyar értelmiséget: semmi várnivalója nincs, annál több félnivalója a német közreműködéssel szerzett "országgyarapodástól".
Az 1943-as szárszói konferencia programjában legfőképpen a nemzetiségi együttműködés programpontját hiányolja.
1945-ben Kelet-Európa másának, inspiráló modelljének nevezi Erdélyt, amely "egységbe szólítja" egész Kelet-Európát a szocialista eszmék jegyében.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
