A Marokkói Királyság Észak-Afrika nyugati részén, a Földközi- tenger és az Atlanti-óceán partján fekszik. írott történelme a főniciai hódítással kezdődött, őket a rómaiak, majd a VII. században az arab hódítók követték. Az arabok és a mohamedán vallásra áttért berberek a Gibraltári szoroson is átkeltek és egészen a mai Franciaország déli területéig nyomultak előre. A területen a XI. században az Almoravidák, majd az arab kultúra fénykorában az Almohádok uralkodtak, a Merinidák idején az ország központja Fez volt. A spanyol, portugál hódítást a Szaadita dinasztia állította meg, őket követték a ma is uralkodó Alaviták a XVII. századtól. Az európai hódítás a XX. században sikerre vezetett Marokkóban is, Franciaország és Spanyolország befolyási övezetekre osztotta az országot. A franciák 1912-ben védnökség alá helyezték az ország egyik részét, a másikat a spanyolok nyilvánították protektorátussá. A fegyveres ellenállást 1934-ben leverték, a II. világháború után azonban a harc V. Mohamed szultán támogatásával ismét fellángolt. A franciák a szultánt 1953-ban megfosztották trónjától, de végül azok kénytelenek voltak tárgyalásokba kezdeni vele. V. Mohamed 1955-ben visszatérhetett, 1956. március 2-án Marokkó elnyerte függetlenségét. V. Mohamed, majd fia, II. Hasszán uralkodása idején megerősödött a gazdasági és politikai kulcspozíciókat kezében tartó nagybirtokos-burzsoá réteg. Hasszán szoros kapcsolatot épített ki a nyugat-európai országokkal és az Egyesült Államokkal. Az uralkodó, aki a hadsereg tisztjeinek több sikertelen puccskísérletét is túlélte, visszaszorította a haladó mozgalmakat. Hasszán következetes híve volt a szadati politikának, de az egyiptomi-izraeli különbéke után megszakította diplomáciai kapcsolatát Egyiptommal. II. Hasszán halála után, 1999. július 30-án VI. Mohamed lett a király, aki liberális és reformista uralkodó.