Hétköznapi élet Kádár János korában
2006. július 20. 12:30
Valuch Tibor könyve a magyarországi szocializmus mindennapjait idézi fel, az illúziók korát, egy "majdnem-korszakot", amikor "már majdnem mindent lehetett kapni a boltokban, és amikor majdnem mindenki úgy élt, ahogy akart."
Jóízű nosztalgia, szembenézés közelmúltunkkal
Puff, gigantposzter, Gabi szappan, Futrinka utca, Gazdálkodj okosan!, Sokol rádió, Corvin áruház, telek és május 1-jei felvonulások. Hívószavak a rendszerváltás előtti évtizedekből. Hívószavak, melyekre talán minden mai felnőtt jóérzéssel gondol vissza, s melyeket se egy plazmatévé, se egy thaiföldi utazás nem tud felülírni, hisz azok az évek már sose térnek vissza. Valuch Tibor, az '56-os Intézet munkatársának képes albumnak is beillő könyve éppen attól különleges, hogy a nosztalgiázós képnézegetés közepette ráirányítja a figyelmet: senkinek nem lenne jó, ha "azok az évek" visszatérnének.
A kötet 13 fejezetre osztva tárgyalja - többek között - az időben tágan értelmezett Kádár-kor változó lakásviszonyait (két szoba összkomfort, albérlet, ágybérlet, társbérlet, telek), élelmezési problémáit, s a "konyha világát" (vájdling, zsírosbödön, fakanalak, kotyogó), öltözködési kultúráját (orkánkabát, rakott szoknya, térdig érő fehér zokni, farmernadrág, miniszoknya) és az ezzel összefüggő propaganda elemeket, továbbá a korszak fejlődő közlekedési viszonyait ( Trabant, Zsiguli, Ikarusz), a "test világát" (Helia-D, Lux Elvira, meztelen-nős naptár, borotvapamacs), a tömegkultúra-sport-utazás korabeli sajátosságait (Dagály strand, Olcsókönyvtár, gombfoci, házibuli, 6:3, Illés-Metró-Omega, zánkai úttörőtábor, bevásárlóturizmus). Sok-sok kép, sok-sok feltoluló emlék, és a rádöbbenés: ha kinyitom a konyhaszekrényt, ma is fakanalakat látok, ma is ugyanabban a zománcozott edényben főzök, ma is a "száz éves" melegszendvics sütőben a legfinomabb toast kenyér.
Talán a szerző szolidaritása miatt, talán, mert ő is szeret először a jóra, s csak aztán a rosszra emlékezni, a kötet végén kaptak helyet azok a fejezetek, melyek kifejezetten az időszak árnyoldalaira hívják fel a figyelmet: az uniformizáltságra, a központosításra, az erőszakolt ideológia-közvetítésre, a nem létező sajtószabadságra, és irónikusan "a szocializmus öt alaptörvényére". Eszerint:
1. Ne gondolkozz!
2. Ha már gondolkoztál - ne mond ki!
3. Ha kimondtad - ne írd le!
4. Ha leírtad - ne írd alá!
5. Ha aláírtad - ne csodálkozz!
Az 1960-as, '70-es években fénykorát élő kádárizmus legnagyobb büszkesége egyben a legnagyobb hibája is volt. Az életszínvonal folyamatos emelése, majd szinten tartása predesztinálta a téves elvek alapján működő gazdaság, s ezáltal a politikai rendszer bukását. A '80-as évek végén az egykori "homo kadaricus", a "fennálló viszonyokat elfogadó és azokhoz alkalmazkodó" ember egyre jobban hitt a Beszélőnek, tudta, hogy nálunk is van munkanélküliség, van kisebbség, szegénység, alkoholizmus. És azt is sokan tudták már, hogy 1989. június 16-án ott lesznek a Hősök terén, Nagy Imre és mártírtársainak újratemetésén. Mert sokan már akkor sem kívánták vissza azokat az éveket.
Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában. Mindennapi történelem sorozat, Corvina Kiadó Kft., Bp., 2006., 191 oldal, 5990 Ft.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
