100 éve született Samuel Beckett író

2006. április 14. 10:30

Aki Godot-ra várt

Beckett nevét azonban klasszikussá vált abszurd drámája, az 1952-ben elkészült Godot-ra várva tette világhírűvé. A darab két csavargó hőse, Vladimir és Estragon az örökös várakozás állapotában él, de a változás - Godot eljövetele helyett - csak az emberi értékek lassú pusztulásában nyilvánul meg. A mű talán legsikerültebb előadása 1957-ben volt, amikor a San Francisco Actor's Workshop a San Quentin börtönben adta elő a darabot mintegy 400 elítélt előtt. A raboknak, akár Vladimirnak és Estragonnak, az élet várakozás, a kiszabott idő eltöltése, a belekapaszkodás a reménybe, hogy a szabadulás hamarosan bekövetkezik, ha ma nem is, talán holnap.

Későbbi drámái közül A játszma vége (1957) és az Ó, azok a szép napok (1961) még hagyományosan színműszerűek, de idővel már csak pár perces jeleneteket, némajátékokat írt. Ugyanez a végletes tömörség jellemzi későbbi prózáját is: a Semmi szövegek (1955) elbeszélés ciklusát követő, jobbára néhány oldalas szövegeit ő maga a "memento mori" funkcióját betöltő 17. századi holland képekhez hasonlította. E korszakában mindössze két hosszabb műve született, a Comment c'est (1961) című regény és Az elveszejtő (1971) című kisregény, amelyek afféle Dante-parafrázisnak tekinthetők.

Bár művei az elidegenedést, illúziótlanságot és reménytelenséget képviselték, Beckett volt az első abszurd művész, aki világhírű lett, amit az is mutat, hogy műveit mintegy húsz nyelvre fordították le, s 1969-ben munkásságáért elnyerte a Nobel-díjat. A Semmi, a Csőd és a leküzdhetetlen Magány megjelenítése, a kimondhatatlan kimondása azonban egyre nehezebb feladatnak bizonyult számára - ennek ellenére 1989. december 22-én bekövetkezett haláláig kötelességének érezte e létállapot megfogalmazását.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Sarudi Ágnes)

előző oldal 2 / 2

A magányos vándor
Aki Godot-ra várt

Támogasd a szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?