460 éve halt meg Luther Márton
2006. február 20. 10:30
Négyszázhatvan éve, 1546. február 18-án halt meg Eislebenben Luther Márton, a kereszténység legnagyobb reformátora, a német irodalmi nyelv megteremtője.
<
Előadásaiban tovább érlelődtek kételyei, 1511-től a kolostorban, 1514-től a wittenbergi plébániatemplomban is prédikált, az egyszerű emberek életével magyarázta a Bibliát. Perjel, majd 11 rendház körzeti vikáriusa lett, ám egyre inkább úgy látta: az egyház eltávolodott a Biblia normáitól. A búcsúcédulás üzletelés, a pénzért való, gépies feloldozás taszította, prédikációiban szót is emelt ezek ellen. Főleg Johann Tetzel búcsúárus háborította fel, aki az elvileg a római Szent Péter bazilika újjáépítésére gyűjtött pénzből a mainzi érsek adósságait fizette ki.
Luther 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára szögelte ki a római egyház működésének ellentmondásait összefoglaló 95 pontját, ezt tekintjük a reformáció kezdetének. Tételei nem a dogmákat támadták, a kereszténység belső értékeit hangsúlyozta - a bűnbánat komolyságáról beszélt, az egyház igazi kincsének az evangéliumot tartotta. Pontjait elküldte feletteseinek, német fordításuk a nyomtatás révén két hét alatt Németország-szerte ismertté vált.
Bár az ügy először a domonkosok és ágostoniak vitájának tűnt, Róma reakciója oly heves volt, hogy európai válság lett belőle. A teológiai vita politikai jelleget öltött, Luthert Rómába rendelték, de a szász választófejedelem, Bölcs Frigyes nem engedte el. 1518-ban Augsburgban X. Leó pápa megbízásából Cajetan bíboros tételei visszavonására akarta rávenni, de ő erre nem volt hajlandó, s az egyetemes zsinathoz fellebbezett, majd barátai elszöktették. Luther maga mögött tudta Frigyest, akivel Róma a császárválasztás miatt nem mert ujjat húzni. Husz János tanai alapján Luther elvetette a zsinat csalhatatlanságát, a pápa vezető szerepét, s csalásnak nevezte a Szentszék világi hatalmát megalapozó konstantini adományt.
A wormsi császári ediktum ekkor megfosztotta a jogi védelemtől, majd az egyház is kiátkozta. Frigyes Wartburg várába menekítette, itt fordította németre az újszövetséget. Erőteljes, népies szövege döntően hatott a német irodalmi nyelv kialakulására, erősen növelve a kiadott könyvek számát. 1534-re Melanchtonnal s másokkal az ószövetséget is lefordította.
1522-ben visszatért Wittenbergbe, ahol a "zwickaui próféták" tovább akarták vinni a hitújítást, ezután kétfelé, a katolikusok és rajongók ellen küzdött. Elhatárolódott a radikális Thomas Münzertől, 1524-ben élesen elítélte a német parasztháborút. Értekezése A keresztény ember szabadságáról kimondta: az egyház az élő hittel bírók szabad sokasága, Isten felé nem közvetít. Hívei feloszlatták a szerzetesrendeket, a cölibátust elvetették, németül miséztek. 1525-ben egy volt apácát vett feleségül, s szakított a szabad akaratot hirdető Erasmusszal. 1526-ban a speyeri gyűlés visszavonta a wormsi ediktumot, Luther a szász egyházat újjászervezve, több helyi lutheránus közösséget alapított. 1529-ben kiadta Kis, majd Nagy Katekizmusát, s kidolgozta a liturgiai és istentiszteleti rendet. Egyházát a fejedelmek oltalma alá helyezte, félve az eszméit továbbvivő radikális tömegmozgalmaktól. A svájci Huldrych Zwinglivel nem tudtak közös felfogást kidolgozni, de az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlésen Melanchton kiadta a reformáció fő dokumentumát, az ágostai hitvallást. Luther már betegen írta "az ördög által alapított római papság" elleni művét. 1546. február 18-án halt meg szülővárosában, s Wittenbergben temették el.
(Múlt-kor/Panoráma, Sajtóadatbank)
Támogasd a 
szerkesztőségét!
