Széchenyi vallási és nemzeti türelmességet hirdetett
2006. január 19. 08:30
`Nem gondolom, hogy a nacionalista jelző, annak mai értelmében, illik Széchenyire` - véli Oplatka András (64 éves) Svájcban élő történész-újságíró, a nemrég magyarul is megjelent, legújabb Széchenyi-biográfia írója. Mindezt annak tükrében is mondta, hogy szerinte a nemzeti állam a 20. században a régió végzete lett - áll a HVG interjújában.
A Neue Zürcher Zeitung egykori külpolitikai szerkesztője Budapesten született, 1956 óta él Svájcban. A Zürichi és a Bécsi Egyetemen germanisztikát és történelmet hallgatott. Húsz évig volt a nagy tekintélyű svájci lap tudósítója; pályafutását Stockholmban kezdte, majd Párizs és Moszkva után budapesti állomáshellyel fejezte be. Közben magyar szépirodalmat, Mikszáthot, Jókait, Karinthyt fordított németre. Nyugdíjba vonulása után a Bécsi Egyetemen kelet-európai történelem szakon habilitált, s jelenleg ott, valamint a budapesti Andrássy Egyetemen tanít.
Magyarul nemrégen megjelent könyve eredetileg németül, másfél éve, Bécsben látott napvilágot. Mire gondolt, kiket érdekel ma német nyelvterületen Széchenyi? S akiknek szánta, értékelték-e, hogy a magyar történelem egyik sokat vitatott, nagy alakjának életén keresztül bepillantást nyerhetnek a 19. századi Habsburg-monarchia perifériájának történelmébe?
A cél az volt, hogy a német nyelvű olvasó kezébe részletes és érthető életrajzot adjak. Nem tudom, szánja-e az ember valakinek a könyvét. Meg akarja írni, aztán hogy ki olvassa, az már más kérdés. De mondjuk, igyekeztem szakembereket kielégítően írni, úgy azonban, hogy a szöveg mindenki, a nem történész számára is érthető legyen. Nagy német lapok, a Frankfurter Allgemeine, a Süddeutsche Zeitung kedvezően foglalkoztak a könyvvel, úgyhogy a szerző elégedett lehet. Ami pedig az eladott példányokat illeti: a kiadó azt mondja, ő is az.
Könyve - sok hazai történeti munkával ellentétben - olvasmányos. Vajon csak magyar sajátosság a szöveg nehézkessége, vagy Nyugat-Európában is így írnak a történészek?
A bonyolult szaknyelv a németül beszélő országokban is a kétes egyetemi hagyományok közé tartozik. Az angolszász világban viszont nem. Ott, ha kell, szaktudósok is szívesen publikálnak mindenki által érthető újságcikkeket. Magam a Zürichi Egyetemen annak idején Emil Staiger professzortól, a kitűnő germanistától azt tanultam: óvakodj a szakzsargontól, és ha efféle túlterhelt, érthetetlen mondatokkal találkozol, éljen benned a gyanú, hogy mondanivalójával maga a szerző sem volt egészen tisztában. Jelen esetben a Bécsi Egyetemen - lévén hogy a könyv kéziratával ott habilitációt szereztem - valóban elhangzott a bíráló élű, de szórakoztató megjegyzés: a szöveg túl jól olvasható, ilyesmi tudományban nem szokásos.
A Széchenyi életére vonatkozó forrásokat alapvetően feltárták már. Kellett-e önnek levéltárban kutakodnia, illetve lát-e olyan fehér foltokat Széchenyi életében, ahol levéltári kutatás lenne szükséges?
Semmi olyan ambíció nem fűtött, hogy a magyar Széchenyi-kutatást - ha ez egyáltalán lehetséges még - új alapokra helyezzem. Némi levéltári munkát mégis végeztem. Elolvastam például Széchenyi sógornőjének, Karolina Meade-nek néhány eddig publikálatlan, a grófhoz intézett francia nyelvű levelét, avagy Metternich államkancellár egyik, szintén Széchenyihez címzett levelét, amelyet eddig - tudtommal - csak Falk Miksa tett közzé magyarul 1868-ban, ám átirati hibákkal és ezért szinte érthetetlen formában. A szakirodalomból ma fájdalmasan hiányzik egy kiadás, ami Széchenyi összes levelét eredeti nyelven (és esetleg magyar fordításban) tenné közzé, kommentárokkal ellátva. És érdekes feladat lenne Bécsben az 1840-es évekből származó rendőri aktákban kikeresni a Széchenyiről szóló jelentéseket. Ezek a papírok egy tűzvészben az oltóanyag miatt megsérültek, de mára állítólag restaurálták őket.
A teljes beszélgetés a HVG oldalán
Támogasd a 
szerkesztőségét!
